Az “Újvilág” felfedezése: Ültetvények

Oak_Alley_PlantationAz első napi “francia negyed”-beli séta után második nap az autóbérlés mellett döntöttünk. Az autókölcsönzőben először is elkérték a magyar jogosítványomat, majd a fickó elővett egy könyvet, amiben látszólag minden ország jogosítványának képe volt, angol nyelvű útmutatóval. Kinyitotta “Hungary”-nál, majd 5 perc nézegetés után úgy döntött, hogy a jogosítványom rendben van. Innen ment minden, mint a karikacsapás, végül, mivel kis autót kértem, kaptam fekete Toyota Corolla-t. Egy segítséget kellett még kérnem, mielőtt visszaindulhattam volna a hotelhez, hogy mondja el pár szóban hogyan működik az automata sebességváltó, mert ilyen autót még nem vezettem. Szerencsére nem furcsállotta a kérdést, úgyhogy 1 perc bemutatás után indulhattam is.

A sebességváltó még rendben is volt, azonban azt nem tudtam, hogy itt olyanok a fékek, hogy ha túl erősen nyomom, akkor beindul egy vészfék rendszer és hiába lépek le a fékről, az autó már akkor is blokkolva megáll. Na ezt a blokkolva megállást 3-szor sikerült az autókölcsönző és az 50 méterre lévő lámpa között eljátszanom, így elgondolkoztam, hogy nem érte volna még meg azt a 20 dollárt a teljes körű biztosítás (vagyis, hogy ha más autójában kárt teszek, akkor azt is fizesse a biztosító). A navigáció sem volt teljesen egyszerű itt ugyanis a legtöbb utca egyirányú, bármilyen széles is, de azért sikerült a hotelbe visszamennem a lányokért. A hotel környékén fizetős parkolás volt, de kellemes meglepetésre az automata a hitelkártyát is elfogadta.

Szóval fel a lányokért és a 15 perc múlva, már indultunk is az ültetvényekre. A tájékozódás szerencsére nem volt probléma, nem túl nagy, de olvasható táblákon mindig a megfelelő információ volt kinn. Szóval probléma nélkül felhajtottunk a 10-es számú államok közötti (interstate) autópályára és 20 perc autókázás után lehajtottunk a Missisippi mocsárvidékre. Itt egy nem túl jó úton kellett még kb. 30 percet autózni az ültetvényekig. Ezen a részen két érdekes dolog volt. Az egyik, hogy kb. 10 méterre az úttól már látni lehetett, hogy vízben állnak a fák, vagyis pár méterre végig ott volt a mocsár. A másik, hogy félúton ki volt írva, hogy börtön terület, lehetőleg ne álljunk meg és ne vegyünk fel stopposokat!

Az ültetvényeken cukornád ültetvényeket kell érteni, amelyeket francia vagy más gyarmatosító nemzetek családjai alapította és fekete rabszolgákat dolgoztattak. Elsőként a Kriszti által az útikönyvből kiválasztott ültetvényt látogattuk meg, ahol egy barátságos (tejbetök) amerikai cicát is találtunk, Anna nagy örömére. Az ültetvény összességében érdekes volt, de azért az jellemző Amerikára, hogy nagyon jól marketingelik a dolgokat (vagyis egyszerű, nem túl régi házak, romok köré érdekes story-t kreálnak és jól hirdetik).

Vélemény, hozzászólás?