Unoka dolgok

Anna első betűi

Nagyon szeretek az unokáimmal játszani, ezért is nagy örömöt jelentett, amikor a már majdnem 4 éves Anna első betűivel megajándékozott. Igen, megajándékozott, mert nem egyszerűen betűket kezdett rajzolni, hanem lerajzolta a kakaóscsigákat, amit az oviba szoktam vinni, amikor érte megyek és aláírta MAMA.

Persze korábban is kérdezgette melyik az Anna betű (A) és a Vera betű (V), de szavakat még soha nem írt. (Gondolom, a MAMA leírásában a szülők keze is benne volt, de így talán még nagyobb az ajándék.) – Nem volt benne (a szülő).

Anna első lovagja

Egy áprilisi napon az óvodából hazafelé virágokat szedtünk néhány ovis barátnőjével a hazafelé vezető úton. A lányok – Anna, Rozi, Luca, Jázmin és még néhány barátnőjük – nagy csokor kutyatejet és százszorszépet szedtek. Jázmin még Annát is magajándékozta néhány virággal. Már majdnem az autónál voltunk, amikor egy kisfiú szaladt oda Annához (mint később megtudtam, Máté volt, Anna egyik ovistársának a bátyja) és három nagyon szép pitypangot adott Annának. Anna kicsit szabódott, de mivel a lányok közül csak ő kapott virágot Mátétól, láttam rajta, hogy örül.

Vera csomói

Vera nagyon szereti a lufikat, különösen a hosszú rúd alakúakat. Persze, Verára jellemzően mindig kitalál valamit, ami a megszokottól eltér. A lufikat kötözésre használja, beköti velük a babák „sebeit”. Csak az volt a baj, hogy a lufik rugalmasak, így ha elengedte a kötést az leesett a babáról. Addig próbálta utánozni azt, hogy én hogyan kötöm meg a lufit a baba „fájós” lábán, vagy kezén, hogy egyszer csak sikerült. Nagyon büszke volt a művére, és azóta mindennap szorgalmasan gyakorol.

Vélemény, hozzászólás?