Életem (Dr. Lelkes Miklós, nagyapa)

/Lelkes Zoltán unokám ismételt kérésére írom./

Mikor 1912-ben megszülettem, még Ferenc József uralkodotott. Vegyes házasságból származom. Apám középosztálybeli zsidó családból származott, ahol eleve lenézték, mert munkás volt. Nyomdában dolgozott, mint litográfus szakmunkás. Anyám keresztény volt, apja szabó kisiparos, otthon dolgozott, a felesége segített neki. Hatan voltak testvérek, anyámat harmadik elemi után kivették az iskolából és rábízták a háztartást, hogy nővérei tanulhassanak. Igazából a házicseléd szerepét töltötte be. Apámmal kötött házassága mindkét családnál botrányt okozott. Apámat a családja kitagadta, különösen azért, hogy engem születésem után megkereszteltek. Anyám családja egy idő után megbékélt, belenyugodott.

A Józsefvárosban laktunk az örömtanya-negyed szélén, egy bérházban szoba-konyhás lakásban, ahol lakásunk a hátsó lépcsőházra nézett és soha napfényt nem kapott. A házban nagyon sok patkány volt, ezért a háziúr macskát tartott, úgy 15-20 példányt. Ezek ajtónkat többször megtisztelték, ezért anyám hadban állt velük és többször lelocsolta őket. Egyszer az udvaron közlekedő házmestert is érte a locsolás, aki ezt kifogásolható hangnemben kommentálta.

Ötéves koromban iskolaérettnek nyilvánítottak és beirattak a Rökk Szilárd utcai elemi iskolába. Négy elemi elvégzése után a Horánszky utcai nyolcosztályos főreáliskola diákja lettem. Nem voltam túl szorgalmas, gyorsan tanultam, megelégedtem azzal, amit az órán hallottam és szünetben átolvastam. Evvel is sikerült általában a jórendűséget elérnem. Az iskola főigazgatója Horváth Cyrill irodalomtörténész volt, aki Ady Endréről írt könyvet, “Ady Endre hite, erkölcse, magyarsága” címmel, melyben szidalmazta Adyt. Ezt kellett tanulnunk, de a benne lévő idézetek annyira megfogtak több társammal együtt, hogy Ady kötetet beszerezve közösen olvastuk és Ady rajongók lettünk. Egyébként is vonzódtunk az irodalomhoz. Színjátszó csoportot is alakítottunk, színdarabot is adtunk elő, többek között részletekkel “Az ember tragédiájá”-ból, ahol én voltam Lucifer. Közel volt a Nemzeti Színház, a mai Blaha Lujza téren, ahol minden darabot megnéztünk. Még láttam a színpadon Lehotayt és Bajor Gizit, ma már legendás színészeket. Az Operaházba és a Városi Színházba is sokat jártam. Erre azért kerülhetett sor mert anyám egyik testvérének férje egy kisebb hetilap szerkesztője volt, kapott tiszteletjegyeket és azokat nekem adta.

De nemcsak az operák hatottak zenei fejlődésemre, hanem egy 16 éves kori diákszerelem is. A leány kedvéért, hogy többször találkozhassunk, én is beiratkoztam zongorázni tanulni. Egy év után – ez legnagyobb zenei sikerem – vizsgaként eljátszottam Beethoven Für Elise című kis darabját, azután megszűnt a szerelem és megtört zenei karrierem is. De közben vivő leckéket is vettem. Ennek viszont irodalmi háttere is van. Egyik kedvenc darabom Rostand Cyranója volt – ezt többször is megnéztem – és az orrmonológot többször szavaltam.

Érettségi után nagy változás állt be lakásviszonyunkban. Újmátyásföldön parcelláztak egy részt és egyforma házakat építettek rajta, melyeket meg lehetett részletfizetésre venni. Apám is vett és 15 évig fizettük a részleteket. Ez a költözés egyben életem legnagyobb fordulópontja volt, itt ismertem meg feleségemet. Egy női szabó kisiparosnak volt a leánya, anyám náluk rendelt egy új ruhát és ő volt aki elhozta. Ekkor még nem volt 15 éves. Így kezdődött.

Apám tanácsára én is nyomdász lettem, cinkografus. Ez sem volt egyszerű, mert kolletív szerződés szabályozta, hány inast lehet felvenni. Várnom kellett, amíg üresedés van. Addig átmenetileg kifutó voltam. Végül a Pallas Nyomda cinkográfiájába felvettek inasnak. Érettségivel csak két év volt az inasidő. Közben is találkozgattunk és amikor inas lettem, megszületett az elhatározás: összekötjük életünket. Mindenképpen tovább akartam tanulni, ezért beiratkoztam jogra. A nyomdában szakszervezeti tag lettem és a Szociáldemokrata Párt tagja. Jogi tanulmányomat is figyelembe véve műhelybizalmi lettem és sok problémával fordultak hozzám. Amiben tudtam segítettem. Közben behívtak katonának, az érettségit figyelembe véve karpaszományos voltam, elvégeztem a tiszti iskolát és mint hadapródőrmester szereltem le. Ezt követően megtartottuk az eskövőt és megkezdtük közös életünket.

Jöttek gyermekeink és kitört a II. Világháború. Ha behívnak, tiszti iskolám alapján ki kellett volna nevezni tisztnek, zászlósnak. Az igazolás azonban megállapította, hogy származásom nem “tiszta” és ezért nem hívtak be, meghagytak a nyomdában, amely hadiüzem lett, mert honvédségi nyomtatványok is készültek és a szakmában kevés volt a szakember, én még egy speciális technikában is jártas voltam.

1944. június 27-én házunkat bombatalálat összedöntötte. A pincében a család megmenekült, de mindenünk oda lett.

Csömörön béreltünk egy szobát, azt hittük, hogy itt biztonságosabb lesz. Tévedtünk, Csömört is bombázták. Ekkor a zsíroshegyi menedékházban szereztünk egy szobát, szép volt a környezet, sok volt a gomba, szedtük és ettük gyakran. Onnan minden nap gyalog mentem a hűvösvölgyi villamosig, hogy eljussak a munkahelyemre. Ez napi négyórai gyaloglást jelentett. Közben az elöljáróságon folyt elhelyezésünk ügye, hogy mint teljes bombakárosultaknak lakást utaljanak ki.
Volt egy ismerősünk, Kartal Emilék, akiknek anyósom és feleségem – aki közben kitanulta a nőiszabóságot – sok ruhát varrtak. Kartal Emiléknek volt egy sütőporgyártó üzemük, de zsidó révén, elvették tőle. Volt Ómátyásföldön egy házuk, amelyben sok értékes holmi volt elrejtve. Befolyása révén elérte, hogy a házat lakásként nekünk utalták ki. Attól fogva itt laktunk. Később, a lebombázott telket eladva és én az én hatévi fizetésemet rááldozva, egy részét megvettük.

Itt éltük át, a ház alagsorában, Budapest ostromát. Egy német katonacsoport volt hozzánk beszállásolva, akikkel elbeszélgettem, mert a főreál iskolában 8 évig tanultunk németet. Bizony nem voltak valami lelkesek és bizakodók. Közülök az egyik, elmondása szerint bécsi mérnök, kért is tőlem civilruhát.
Utcánkat és házunkat 1944. december 31-én foglalták el a szovjet és román csapatok. Átkutatták a házat németek után, de csak apósom órája lett hadizsákmány. Másnap, Újévkor összeszedtek minden katonakorú férfit – engem is – és elvittek Cinkotára, bezártak egy román katonák őrizte iskolába. Feleségem utánam jött és némi ékszeráldozattal elérte, hogy kiengedjenek.

Apám szervezni kezdte a Szociáldemokrata Pártot, amelynek elnöke lett. 1945. január 4-én rendfenntartó csoportot hoztunk létre, a front ekkor még Rákosfalvánál volt, ezt a csoportot a szovjet parancsnok is segítette, működtünk ahogyan lehetett. Márciusban átvett minket az újonnan szerveződő rendőrség, századosi rendfokozatot kaptam. Elvezényeltek hat hónapos bentlakásos rendőrtiszti főiskolára, ezt kitűnő eredménnyel végeztem el és Rajk László belügyminiszter őrnaggyá nevezett ki. Előbb a Budapesti Főkapitányság Életvédelmi osztályán dolgoztam, majd kineveztek a X. Kerületi Rendőrkapitányság helyettes vezetőjének. Tulajdonképpen én vezettem a kapitányságot, mert a vezetőt hosszabb iskolára vitték. 1948. április 15-én kapuőr a szokásos jelentkezés helyett annyit mondott, a napiparancsban benne van, hogy le tetszik váltva lenni.
Tulajdonképpen ekkor minden szociáldemokrata vezetőt leváltottak, mert nem találták megbízhatónak. Úgynevezett  rendelkezési állományba kerültem, fizetést kaptam, de beosztást nem. Hat hónap elteltével elbocsátottak. A rendelkezési állomány hat hónapja alatt egy cinkográfiai kis műhelyben dolgoztam.
1948 decemberében a II.ker Rendőrkapitányság vezetője, – aki ismert és jó véleménye volt rólam – ajánlott a Könnyűipari Minisztériumba. Ott a Nyomdaipari Igazgatóságon lettem munkaügyi előadó. Haladtam a ranglétrán, főelőadó, majd osztályvezető-helyettes lettem, a pártvezetőség tagjának is választottak, a II.ker Pártbizottság is adott feladatokat. Szociáldemokrata múltam és rendőrségi elbocsátásom nyílván feltűnt a minisztérium belügyi megbízottjának és pártfegyelmi úton kizártak. Az indoklás szerint törtető polgár vagyok, aki kártevését jó munkával igyekszik palástolni.

A minisztériumból áthelyeztek a Kliségyárba terv-statisztikusnak. Itt a nyomdaipari statisztikusok országos versenyén második helyezést értem el, statisztikai tanfolyam oktatásával is megbíztak. 1954 októberében a párt a Központi Ellenőrző Bizottsága párttagságomat visszaállította azzal, hogy kizárásomnak nem volt semmi alapja. A Kliségyár átszervezés következtében megszűnt, illetve Révai Nyomda kliséüzemeként működött tovább, ennek a vezetésével bíztak meg.

Néhány hónap múlva a XVI.ker Tanács Ipari Osztálya vezetőjének hívtak. Ezt elfogadtam, a kerületben tanácstaggá is választottak. 1956 tavaszán a Nyomdász Szakszervezet központi apparátusába kértek fel munkatársnak, ide átváltottam, mert a szakszervezeti munkát szerettem. Itt ért 1956. október 23. Új emberek foglalták el a szakszervezeti székházat, mindnyájunkat eltávolítottak. Újra a szakmámban kezdtem el dolgozni, ezúttal a Pénzjegynyomdában.
1957 végén régi ismerősök felkerestek, hogy az újra szerveződő VIII.ker Pártbizottságon az Értelmiségi Csoportnál szükség volna rám, mert diplomám és mozgalmi tapasztalatom van. Ilyen minőségemben először a Nemzeti Múzeum pártalapszervezetéhez mentem ki, ahol a taggyűlésen vita folyt a fitocönológusok és taxonómusok között. Bevallom fogalmam sem volt, miről is van szó. Ez arra késztetett, hogy ha ilyen helyre kimegyek, készüljek fel az ottani problémákból. A kerületi kutatóintézetekhez kijárva és az ott folyó munkát megismerve sok új és hasznos dolgot tanultam.

A Pártbizottságon úgy éreztem, hogy velem demonstrálják: nem követik el a régi hibákat és nem néznek görbe szemmel a volt szociáldemokratákra. Voltak azonban olyanok is, akiktől néha kaptam finom tüskéket. Az egyik vezető, egy négyszem közti, munkaértékelő beszélgetésnél közölte, hogy a munkámmal meg vannak elégedve, tovább végezhetem, de nem kívánnak magasabb funkcióba állítani. Én egyrészt nem is óhajtottam magasabb funkciót, márrészről elég idősnek tarottam magam ahhoz, hogy megint más elhelyezkedést keressek. Egyébként kitüntetéseket, jutalmakat is kaptam.
Ezután a kerületi nyomdák tartoztak hozzám és a Pártbizottság fegyelmi referense lettem nyugdíjba menetelemig. A Fegyelemi Bizottság munkájában nyugdíjba menetelem után is részt vettem.

Nyugdíjasként már itthon is több munkám lett. Feleségem régebbi cukorbetegsége súlyosbodott, napjában háromszor inzulin injekciót kellett beadnia és nagyon szigorú, pontos szénhidrát diétát kellett tartania. Ennek a mérését én végeztem. Másik problémája az volt, hogy csípőizülete elkopott és csípőizület operációt kellett volna végrehajtani, de ezt cukorbetegsége miatt nem vállalták. Járóképessége annyira csökkent, hogy már az utcára sem tudott kimenni. Ezért sokkal több segítségre volt szüksége. Mindezek miatt most már több mint három éve itt hagyott és azóta egyedül élek.

Halálát ma sem tudom magamban feldolgozni, 67 évet éltünk együtt. A mindig kedvelt irodalomhoz menekülök, verseket írok és a középiskolában szerzett német és francia tudásomat felfrissítve verseket fordítok. Így foglalom el magam.

Így volt. Ez van. Ennyi.

1 thought on “Életem (Dr. Lelkes Miklós, nagyapa)

Vélemény, hozzászólás?