Anyai ág

Az édesanya Pukl Stefánia, 1886-ban született Budapesten Pukl Ferenc és Bienert Rozália leányaként. Pukl Ferenc és Bienert Rozália 1875-ben Budapesten a Terézvárosban kötöttek házasságot.

Pukl Ferenc szabó volt, 1850-ben született Bucovic-ben Morvaországban. Házasságok kívül született Pukl Marianna hajadon gyermekeként. Pukl Marianna apja Pukl Tamás, aki házaló kereskedő volt Maröf-ben, anyja Michalik Marianna.

Bienert Rozália 1857-ben született Kremsier-ben Morvaországban. Apja Bienert Flórián volt – az okmányok szerint trafikos az elővárosban – anyja Straka Anna. Straka Anna anyja Czeiko Tekla volt, aki a családi szóhagyományok szerint bárónő volt és a birtokuk tiszttartójával megszökött. A bárónői cím az okiratokban nem szerepel, valószínűleg nemesi földbirtokos családról lehet szó. Czeikó Tekláról a folyósón függ egy tollrajz, ez 80-90 ezelőtt készült egy medaillon képről. Czeiko Tekla férje volt Straka Antal, aki az okiratok szerint Anna leányuk születésekor Hainburgban volt hivatalnok.

Pukl Ferenc és Bienert Rozália házasságából 9 gyermek született, akik közül hárman 2 éves koruk előtt elhaltak. A felnőtt gyermekek Henrietta, Anna, Mária, Stefánia, Ferenc, Elvira. Ferenc a külügyminisztériumban teljesített futárszolgálatot. Anna a Nagymező utcában az akkoriban igen ismert Ullmann fűzőkészítő cégnél volt első kisasszony, ami akkor azt jelentette, hogy felügyelt a műhelyre, ő próbált és tárgyalt a megrendelőkkel. Henrietta, Mária, később Elvira szintén dolgozni jártak. Pukl Ferenc mint szabó otthon dolgozott, leginkább nagyobb szalonoknak bedolgozott. Felesége segített a férjének, vasalt, fércelt, gomblyukazott. Stefániát 3 elemi után kivették az iskolából és 10-11 éves korától az volt a dolga, hogy a 8 személyes család háztartását vezesse. Ezt végezte férjhez meneteléig. Kevés iskolájáért egész életében kisebbségi érzése volt.

Apai ág

Egyik legrégibb gyerekkori emlékem, amely dédapámhoz fűződik az, hogy apám 6-8 éves koromban elvitt sétálni Budára. A vár alatt a Szarvas térről indult ki az a kanyarodó kis utca, melyben az öreg földszintes házak voltak. Az utca közepén megmutatott egy házat széles kapuval és azt mondta, itt lakott a nagyapja – az én dédapám – aki szűcsmester volt az 1848-49-es szabadságharc idején a honvédsereg téli hadjáratára készített szőrmesapkákat és bekecseket. Ezt Kossuth bankókkal fizették, ez a szabadságharc leverése után nem ért semmit, így ment tönkre.

Dédapámat az okmányok szerint Laufer Leopoldnak hívták, a feleségét Weiss Barbarának. A házban született a nagyapám, Laufer Zsigmond, 1845-ben. Nagyapám kétszer kötött házasságot. Első felesége egy katonatiszttel megszökött, elváltak. Ebből a házasságból volt Apámnak két féltestvére, egy fiú meg egy leány. A fiú litográfus volt – úgy, mint Apám – és egy 1909-ben készült Litográfia című lap szilveszteri tréfás számában mindeketten szerepelnek. Ezt a lapot a Grafikai Munkások Szakszervezetéhez kapcsolódó Senefelder-kör adta ki. Senefelder Alajos volt a litográfis (kőnyomtatás) feltalálója. Ezt a nyomdai eljárást ma már az offset nyomtatás váltotta fel. A hivatkozott lapszám a hátrahagyott iratok között található. Visszatérve Apám féltestvéreire, ezek korán kivándoroltak Amerikába, ott litográfiát, azaz kőnyomdát alapítottak, de kapcsolatuk az itthoniakkal már korán teljesen megszakadt.

Laufer Zsigmond 1885-ben újra házasságot kötött. Felesége Berliner Babetta volt, aki 1858-ban Okolicsánán Nyitra megyében született. Apját Berliner Izidornak, anyját Neufeld Katalinnak hívták. Laufer Zsigmond tanító volt, majd tisztviselő. Berliner Babettával hat gyermeket neveltek fel. Sorrendben: Kálmán, Róza, Katalin, Szeréna, Margit, Leopold. Róza korán férjhez ment egy vasutashoz. A többiek – Kálmán kivételével – tisztviselők voltak, ebben segített Katalin, aki a Rimamurányi Szénbányák Rt. vezérigazgatójának barátnője volt. Katalin, Szeréna és Leopold férjestől, gyermekestől Auschwitzban pusztultak el. A fasizmust csak Szeréna férje, Margit, Róza és leánya Edit élték túl.

Laufer Zsigmond és felesége már korábban elhunytak, a Kozma-utcai temetőben vannak eltemetve. Sírjukat 1991-ben több órai keresés után egy bozóttal benőtt vadonban Nagyival együtt megtaláltuk. (Itt található egy utalás ezzel kapcsolatban, ezek szerint mind ő, mind a felesége itt van eltemetve.) A sírkövön látható jel szerint Laufer Zsigmond kohannita (ez egy főpapi rend) származású volt.

Elsőszülött fiuk, Lelkes (Laufer) Kálmán a litográfus (kőrajzoló) szakmát tanulta. Amikor segéd lett, a kor szokásai szerint valcolni indult. Ez vándorutat, tapasztalatszerzést jelentett a környező országokban. Erről többször mesélt, mint a munkásszolidalitás szép példáiról. Ha egy új városba érkezett, a helyi szakszervezetben mindig kapott segélyt és szállást. Ha volt munkaalkalom, néhány hónapot ott dolgozott. Ha olyankor érkezett egy új városba, amikor a szakszervezetben már nem talált senkit, a helyi nyomdában a kollégák kalapoztak a számára. A valcolásra vonatkozó konkrét adatok az akkori szakszervezeti tagsági könyvben találhatóak.

Hazatérte után a Grafikai Munkások Szakszervezetének vezetőségébe választják. (Ebbe tartoztak a litográfusok, cinkográfusok, később az offset vonalon és mélynyomásban dolgozók.) A szakszervezet helysége ekkor az Aréna út (ma Dózsa György út) és Damjanich utca sarkán lévő Aréna kávéház alagsorában volt. Gyermekkoromban többször vitt oda magával. Ezt azért említem meg, mert nem hiszem, hogy még valaki rajtam kívül erre a szakszervezeti helységre emlékezik. Dolgozni végig a Glóbusz Nyomdában dolgozott, 72 éves korában mint litográfia osztályvezetője ment nyugdíjba.

A század első évtizedében került ki a Pukl család hűvösvölgyi nyári faházába Pataki Béla litográfus kollégája révén, aki Pukl Máriának a férje volt. Itt ismerkedett meg Pukl Stefániával, akivel 1911-ben házasságot kötött. A vegyes házasságot mindkét családban heves ellenérzéssel fogadták. Saját családjában különösen nagy felháborodást váltott ki, hogy házasságkötéskor reverzálist kötöttek (vagyis, hogy a születendő gyermekek nemre való tekintet nélkül az anya vallását, a katolikus vallást követik). Ez évek múlva szülőknél kissé enyhült, de a testvérekkel való viszony – akik még azért is lenézték, hogy munkás lett – mindvégig fagyos maradt. Kivételt csak Róza húga jelentett, akit szintén lenéztek, mert kevés iskolát végzett és egy vasúti kalauzhoz ment férjhez.

Az I. világháborúban nem sorozták be, mert csak egy füle volt. A Tanácsköztársaság idején házbizalminak választották. Ezért később feljelentették, egy ideig bújkálni kényszerült. 1945-ben Mátyásföldön megszervezi a Szociáldemokrata Pártot, melynek elnöke lesz, megválasztják a Nemzeti Bizottság elnökének és a Pest megyei Törvényhatósági Bizottság tagjának. (Minderről bővebben a hátrahagyott iratokban.)