Lelkes családfa II. – Gonczlik Irma, nagymama

Anyai ág

Az okiratokból ezen az ágon 4 ükszülő neve ismert. Illés Mihály földműves és Kiss Anna házasságából született Illés Mihály dédapa, aki az irat szerint munkás volt. A másik két ükszülő Fazekas Gábor és Jóba Rozál, akiknek leánya Fazekas Mária dédanya. Illés Mihály és Fazekas Mária házasságából 1867-ben Szimőn született Illés Mária. Illés Mária apja halász volt. Sokszor mesélt róla és régi népszokásokról. Elmondta többek között, hogy Karácsonykor nagyobb mennyiségű mákostésztát főztek és azt a Dunába öntötték a halaknak ajándékul. A másik ilyen szokás az volt, hogy Karácsonykor az asztal alá szalmát tettek, a gyerekek ott aludtak és ha elég kipergett maradék búzaszemet találtak, úgy tartották, akkor abban az évben jó termés lesz. Illés Mária lánykorában egy kastélyban volt szolgáló, 1892-ben ment férjhez Lukics Alajoshoz.

Lukics Alajos 1866-ban született Péterváradon, Horvátországban. Szüleit Lukics Mátyásnak és Markulin Máriának hívták. Kőműves mester volt, ő építette a Miklós utcai házat, mely a II. világháborúban bombatámadás során elpusztult. A közeli és a távolabbi környéken még számos házat épített. Az egyik amelyről tudunk, a Géza utca és Margit utca sarkán lévő egyemeletes épület.

Illés Máriával kötött házasságból két leány született, Mária és Gizella. Gizella egy malomszerelőhöz, Gál Józsefhez ment feleségük, aki Törökországban és a közelkeleten számos malmot szerelt. Két fiúk született, József és Árpád. Árpád kéziszövő volt. József Amerikában él. Egy szerszámkereskedelmi cégnél volt igazgató, ma nyugdíjas.

Mária (Nagyi édesanyja) varrást tanult, egy jónevű pesti szalonban volt próbakisasszony, majd önálló iparengedélyt váltott ki. Gonczlik Józseffel kötött házasságából három gyermek született: József, Irma és Károly. József egész kiskorában meghalt, Károly offset gépmester volt, ma nyugdíjas.

Irma (család Nagyija) szintén kitanulta a varrást. 1947-ben a Rendőrség kötelékébe lépett. Mint próbarendőr kezdte és mint százados szerelt le nyugdíjbamenetelekor 1972-ben.

Apai ág

A családi okmányok egészen az ükszülőkig mutatnak vissza. Apai ágon 6 ükszülőről van említés. Ezek szerint Gonclik Mihány és Jeszenszky Erzsébet fiaként született KulánGonclik József 1817-ben. 1839-ben kötött házasságot Kulán Major Rozáliával, aki ugyancsak Kulán született 1821-ben Major József és Kiss Katalin leányaként. Többet róluk nem tudunk, az okmányok horvát nyelvűek, nehéz belőlük többet kihámozni. Házasságukból született Gonclik József 1857-ben Kulán. Belőle cipőkereskedő lett, 1880-ben kötött házasságot az 1856-ban született Borsos Máriával. Házasságuk lehet, hogy nem volt felhőtlen, legalábbis erre lehet következtetni egy a házasságuk 14-ik évében kelt közjegyzői oklevélből. Ebben férje felhatalmazza Borsos Máriát, hogy hozománya értékéig az ő vagyonára végrehajtást vezethessen. Borsos Mária apja Borsos István bőr- és cipőnagykereskedő volt, anyja Nagy Júlia. Borsos Istvánnak leszármazottja, vagy oldalági rokona volt Borsos Miklós, a nemrégen elhunyt ismert festő és szobrászművész. Nagy Júlia 1825-ben született Óbecsén Nagy György és Kovács Erzsébet leányaként. Nagy Júliának nagyanyja Lónyai grófkisasszony volt, aki egy polgári származású katonatiszttel megszökött. A katonatiszt családja molnár volt. A grófkisasszonyt kitagadták, halálhírét költötték, azt híresztelték, hogy öngyilkos lett. A Lónyai kastély ma is megvan, Zemplén megyében, Tuzsér községben, Lónya község közelében a Tisza mellett. Tavaly égett le a teteje, a TV is mutatta. Nagy Júlia anyai jussként 12 falut örökölt, a szóhagyomány szerint igen kardos asszony volt, az engedetlen béreseket deresre húzatta.

Gonczlik József és Borsos Mária házasságából öt gyermek született: Etelka, József, Arnold és egy ikerpár, Ádám és Éva, ők fiatalon haltak meg torokgyíkban.

Etelka a pécsi állomásfőnökhöz Szentkirályi Alajoshoz ment nőül. Szentkirályi Alajosról megemlítendő, hogy anyai nagyapja lengyel tábornok volt, a lengyel szabadságharc leverése után menekült Magyarországra és Iván községben telepedett le. Etelkának hat gyermeke született: Mariska, Etelka, József, Lajos, Aranka és Árpád. Ezek közül Lajos Üszögön volt állomásfőnök, Aranka tanítónő, sokat segített a családtörténet adatainak összegyűjtésében. József tengerész volt, többször körülhajózta a földet. Árpád kinn én az USA-ban, mérnök, Miklós fia jelenleg a Clevelandi egyetem dékánja.

Gonczlik József és Borsos Mária fia Arnold az I. világháborúban pusztult el olymódon, hogy a háború befejeztével a vonat tetején haza utazva egy alagút lesodorta. Másik fiúk József (Nagyi apja) 1891-ben született Rumán. Első iskoláit még ott végezte horvát nyelven azután került Budapest és itt fejezte be az iskolát. Az ékszerész szakmában dolgozott mint kőfoglalósegéd. Az 1920-31-es nagy gazdasági világválságban állását vesztette. Letette a becsüsi vizsgát és a Postatakarék zálogházi ágazatánál helyezkedett el.

1915-ben kötött házasságot Lukics Máriával. Két gyermekük született, Irma (Nagyi) és Károly, aki nyomdában dolgozott, mint offset gépmester.

Vélemény, hozzászólás?