Családfa III. – Néhány személyes ifjúkori emlék

6-7 éves lehettem, amikor Édesanyám elvitt Újpestre Jónák Pálékhoz. Jónák Pál Újpest város jegyzője volt. Azon a téren laktak, ahol a Városháza és a templom van. Jónák Pál felesége anyámnak valamilyen rokona, talán unokatestvére volt. Jónákéknál láttam a falon egy nagy festményt, egy nőt ábrázolt. Elmondták, hogy a kép Jónák Pál nagyanyjáról készült, aki    férfiruhában főhadnagyként harcolt 1848-49-ben a honvédseregben. Évtizedekkel később folyóiratban láttam viszont a kép reprodukcióját. Rögtön ráismertem. Akkor tudtam meg, hogy Liebschütz Máriát ábrázolja, akiről egyébként színdarabot is írtak Mária Főhadnagy címen.

Valamivel később – akkor a Rákóczi téren laktunk a Vásárcsarnok mögött – többször meglátogatott minket Somlyó Zoltán  költő. Somlyó Zoltán akkor egy ideig ugyanabban a házban (Rákóczi tér 11, ma Pogány József u. 26, sőt ma Víg utca 26.) lakott egy Bőhm Szeréna nevű prostituáltnál. Többször bejött hozzánk, hogy apámmal politizáljon. Nem mehetett jól neki, mert szívesen vette, ha Anyám egy tányér levessel megkínálta. Egy dedikált versesfüzetét adta Apámnak, még a szövegére is emlékszem: “Laufer Kálmán elvtársnak igaz barátsággal, Somlyó Zoltán.” A versesfüzet a II. világháború alatt elveszett.

A házban lévő lakásunk a II. emeleten volt, a hátsó lépcsőházra nézett, napot sose kapott. A hátsó lépcsőház volt egyébként kedvenc tartózkodási helye a ház vagy tucatnyi macskájának akiknek hangversenyéből és illatorgiájából bőven részesültünk. Anyám gyakori locsolással próbálta jobb belátásra bírni őket, eredmény nélkül. Eredmény csak akkor lett, amikor a vizet az udvaron haladó házmesterre öntötte, aki ezt nagyon zokon vette.

Jelentős változást jelentett amikor 1930 nyarán Mátyásföldre költöztünk, itt vettünk – 15 évi részletre – egy kertes házat. Anyám 1931-ben Gonczlik Józsefné varrónő kisiparosnál varratott egy ruhát és egy vékony barna kislány hozta el a kész ruhát. Utána többször találkoztunk, sétáltunk, meglátogattam, olykor táncolni mentünk. Nem szaporítva a szót 1932. szeptember 18-án elhatároztuk, hogy 4 év múlva 1938. szeptember 18-án tartjuk az esküvőt. Közben leszolgáltam katonaéveimet. 1934. április 14-én eljegyzést tartottunk, majd a tervezettnél egy évvel korábban, 1937. szeptember 18-án volt az esküvőnk.

A világháború alatt nem hívtak be, mert a nyomda hadiüzem volt és egy ipari titoknak számító eljárás keretében dolgoztam. A háború azért nem került el bennünket. Akkor a Miklós u. 16. alatt laktunk a mai Ikarus közelében. Elődje az Uhri Testvérek Járműgyár akkor repülőgépgyártásban is részt vett. Ezt akarták egy bombaszőnyeggel lerombolni. Az üzemnek nem esett baja, de a Miklós utca nagy része rombadőlt. 26-an haltak meg. A mi házunk is romba dőlt. A téglalap alakú 4 szobás ház egyik sarkára esett egy 500 Kg-os bomba, a ház majdnem teljesen összedőlt. A ház másik szélén volt a pince. Ebben voltak Nagyi, Miki, Peti, Nagyi szülei, az én szüleim és a szomszédban lakó 3 tagu család. Ekkor 1944. június 27-e volt. Délután, munka után indultam haza, persze gyalog, mert közlekedés nem volt. Tele voltam aggodalommal, mert már tudtam a rádióból, hogy Mátyásföldet is bombázták. Szerencsére Nagyiccénél találkoztam Pest felé igyekvő ismerősökkel, akik elmondták, hogy ház nincs, de a családnak nincs baja. Ez megnyugtatott. Mikor hazaértem, Nagyi elém jött, azt mondtam – körülnézve az összedőlt házon – “nem vagyok hozzászokva, hogy itthon ilyen rendetlenség legyen.” Megállapítottuk, ha gyerekeinknek csak egyetlen kisujja elveszett volna, azt nem lehetne pótolni, minden mást igen. Első este hoztak egy lábas ennivalót. Sikerült egy kanalat találnunk a törmelék között. Azt az egy kanalat sorba adtuk, úgy ettünk. Egy ideig a Zsíros-hegyi menedékházban leltünk otthont, onnan jártam be dolgozni és vissza. Solymárról éjjel egyedül az erdőben. Ott érezte akkor az ember biztonságban magát. Ősszel kiutalták a mostani házat, mert üresen állt, Vattay századosék, az addigi bérlők a bombázások elől elmentek. Vattay egyébként Horthy egyik szárnysegéde volt.

Itt éltük át az ostromot. A házban Budapest ostroma alatt egy rohamegység parancsnoksága volt. Egy elesett tagját itt a kertben temették el. Ott, ahol most a gesztenyefa van.

Ezt a néhány dolgot akartam elmondani, a többi az iratok közti életrajzokban benne van.

(A visszaemlékezést dr. Lelkes Miklós (anyja: Pukl Stefánia) írta, a kézírás alapján 2011. Karácsony másnapján gépelte fiának, Péternek a felesége, Gitta.)

Vélemény, hozzászólás?