Sielés Mariborban – day 3

2014-03-11 12.52.11
2014-03-09 15.41.26

A Németh család síel. Szokásos módon a szokásoktól eltérően – anya csak este hajlandó (van este kivilágított sípálya, juhééé:),  apa pálinkát hoz (hátha anyának kell, de inkább neki), Anna egyedül, mint a golyó le a felnőtt pályán, a végén padlófék, befordul a felvonóhoz, kártyát előveszi, tányéros felvonóba be, fent kiszáll majd lesuhan és újra előröl az egész –  teljesen önjáró, akárcsak otthon, a szülők beletörődtek már, hogy nem lehet az iramot tartani vele. Németh Áron, a család legkisebb és leghangosabb tagja a háti hordozóban dohog, elégedetlen, mint mindig…

Anya és apa leereszkedik a libalegelőnek csúfolt pályára, ahol apa kezébe veszi anya sítechnikájának a csiszolását. “Anya, kérsz egy kis páleszt?” – kezdődik az óra. A kezdőlökés megvolt, anyának nagy szüksége van Viktor tegnap nálunk hagyott házi készítésű szívmelengetőjére, mert ő az aki a teljesen sík pályán is képes egy akkora hátast dobni, hogy utána jöhet az “ügyelet”. Áron nem marad meg a hátihordozóban, apa ölébe száll át, a hordozó pedig új lakót kap a hegy tetején: a páleszt. Apa meglehetősen nagy nyugalommal tanítja anyát, aki az utolsó kanyarnál négykézláb landol a pálya szélén, ahol az olvadó hó saras dagonyát csinált. “Na egész jól megy már ez a kanyarodás” – mondja apa. Én vajon miért nem így érzem? De felemelő érzés, hogy apa megpillantotta bennem az őstehetséget! Közben Anna suhan el mellettem. “Nézd anya, így kell csinálni – pizza utána sültkrumpli!” Kiscsillagom – gondolom magamban – ha én ilyen sebességgel mennék, akkor a pálya végén beleszállnék a Hüttébe! Az óra megy tovább, a pálesz fogy, a feszültség csökken, a kanyarok jobban kanyarodnak, Áron keze viszont lilára fagyott, mert a kesztyűt mínusz tízben sem venné fel…szóval mennünk kell. Most Anna dohog, ő még síelne (megjegyzem, fél kilenc van és lassan zárnak a pályák). Mi apával felkaptatunk a pálya szélén, léc, bot, Áron kézben – a páleszt Anna viszi – mit kapnánk a gyermekvédelmitől otthon. Mondom is apának, hogy elképzelhető hogy az emberek a felvonón azt gondolták, hogy ez a két alkesz lejött ide a pályára szórakozni, hogy jól összezúzzák magukat.

Azért mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy elvonókúrára még nem kell mennünk, maximum Annának síelvonóra – tiszta megszálott ez a gyerek – nem tudom, kitől is örökölte? Az ügyességét, biztos nem tőlem. A nap tanulsága: bárcsak egyszer úgy síelnék, mint Anna. A ‘kölök” négy nap alatt megtanulta azt, amihez nekem évtizedek kellenének.

Így volt, nem így volt, mese volt…

Vélemény, hozzászólás?