2014. december
In memorian Szerecz György
December 4-én eltemettük Szerecz Gyurit. Sokan voltunk.
A MOSZ vezetői közül azok nem voltak ott, akik együtt dolgoztak vele. Bunkóság volt. Kitüntetni igen, a temetésre elmenni nem.
„ Jókat lehetett vele vitatkozni!” – mondta Bakos Jani a gyászbeszédében.
Hát még sörözni! – teszem hozzá én.
Szegény Gyuri, egész életében májra gyúrt. Ezt neki is mondtam, mikor a baj kiderült.
Mire valók a barátok, nem igaz?
Végállomás
A fiú unokámmal, Áronnal vonatoztunk. Nehezen tudtam begyömöszölni magam a vonatnak kinevezett gardróbszekrénybe. Alig hogy sikerült, megérkeztünk, ezért ki kellett szállni.
Ezt még vagy négyszer megcsináltuk.
Gyakorolnom kell, ha a végén bele akarok férni abba a bizonyos kőedénybe.
Láttam Szerecz Gyuri temetésén, nem túl sok hely van benne.
A ló nyerít, a macska ugat …
Az egyik macska állt az íróasztalon, és ki akart menni az ablakpárkányon lebzselő kandúrhoz.
Ne menj ki, mert abból verekedés lesz, innen bentről ugass! – mondja neki a feleségem.
A macska értetlenül nézett rá.
Amikor az álláspályázatra jelentkezett, arról nem volt szó, hogy idegen nyelveket kell beszélni!
Lebuktam
Van egy fotó, amin az előtérben a három lányunokám vigyorog, a háttérben valakinek a felhúzott lábai látszanak, amint a heverőn döglik.
Én úgy magyaráznám a képet,hogy éppen relaxálni tanítom a lányokat, de láthatóan nem érdekli őket a tananyag.
Én nem nagyon szeretem ezt a fényképet.