Szilánkok Nikitől 2

2014. december

In memorian Szerecz György

December 4-én eltemettük Szerecz Gyurit. Sokan voltunk.

A MOSZ vezetői közül azok nem voltak ott, akik együtt dolgoztak vele. Bunkóság volt. Kitüntetni igen, a temetésre elmenni nem.

„ Jókat lehetett vele vitatkozni!” – mondta Bakos Jani a gyászbeszédében.

Hát még sörözni! – teszem hozzá én.

Szegény Gyuri, egész életében májra gyúrt. Ezt neki is mondtam, mikor a baj kiderült.

Mire valók a barátok, nem igaz?

Végállomás

A fiú unokámmal, Áronnal vonatoztunk. Nehezen tudtam begyömöszölni magam a vonatnak kinevezett gardróbszekrénybe. Alig hogy sikerült, megérkeztünk, ezért ki kellett szállni.

Ezt még vagy négyszer megcsináltuk.

Gyakorolnom kell, ha a végén bele akarok férni abba a bizonyos kőedénybe.

Láttam Szerecz Gyuri temetésén, nem túl sok hely van benne.

A ló nyerít, a macska ugat …

Az egyik macska állt az íróasztalon, és ki akart menni az ablakpárkányon lebzselő kandúrhoz.

Ne menj ki, mert abból verekedés lesz, innen bentről ugass! – mondja neki a feleségem.

A macska értetlenül nézett rá.

Amikor az álláspályázatra jelentkezett, arról nem volt szó, hogy idegen nyelveket kell beszélni!

Lebuktam

Van egy fotó, amin az előtérben a három lányunokám vigyorog, a háttérben valakinek a felhúzott lábai látszanak, amint a heverőn döglik.

Én úgy magyaráznám a képet,hogy éppen relaxálni tanítom a lányokat, de láthatóan nem érdekli őket a tananyag.

Én nem nagyon szeretem ezt a fényképet.

Vélemény, hozzászólás?