Fekete pálya

2015-02-19 11.03.52Tegnap délelőtt szánkót kölcsönöztünk és szánkóztunk Annával és Áronnal. Anna persze inkább síelt volna, de ez nem újdonság. Áron férfihoz híven az elején kijelentette, hogy ő csak elöl hajlandó ülni a szánkón és “ő vezet”. Ezen persze Anna jókat kuncogott, mert abban merült ki, hogy fogta a szánkó kötelét, mint kormányt. Ahogy viszont az életben is szokott lenni, Anna nem ingatta meg Áront abban a hitében, hogy ő vezet, hanem mögé ült és a háttérből a lábával kormányzott 🙂

Áron még szánkozott volna, de egy óra elteltével vissza kellett vinni a kölcsönzött szánkót és igazság szerint rólam is csurgott a víz, miután 8-10 alkalommal felhúztam Áront a hegyre …

Ebéd után aztán  következett a tervezett fekete pálya síelés. Elmentünk autóval Areh-be, majd átsíeltünk Partizankara, ahol egy kellemes piros pályán síeltünk, majd továbbcsúsztunk Videcre a fekete pályára. Ezekről a pályákról az derült ki, hogy tényleg csak sílécen lehet őket megközelíteni, vagyis ügyelni kell arra, hogy legyen idő visszasíelni oda, ahonnan indultunk. Mi Videcbe 3 óra körül érkeztünk, a felvonók 3:45-kor zárnak, így nyugodtan felmentünk és kissé félve, de elindultunk óvatosan lefele a fekete pályán, amin aztán Anna is simán lesíelt (szerencsére nem volt jeges), így a kitűzött célt teljesítettük. Amikor azonban leértünk a pálya aljára láttuk, hogy nem megy a felvonó, gyűlnek az emberek. Ez 5 percig teljesen átlagosnak tűnt, de az emberek csak gyűltek és a felvonó csak nem indult. 15 perc után a kezelő motoros szánra ült és elhajtott felfele. Végül kb. 25 perc várakozás után indulhattunk fel. Mivel már 3:40 volt, reméltem, hogy szónak a többi pályának is, hogy menjenek 10-15 perccel tovább a felvonók, de ennek az ellenkezője történt. Mire felértük, a visszavezető út Arehba már le volt zárva. Már választásunk nem lévél Bolfenk felé kellett vennünk az irányt lécen, az autó viszont Arehban volt. Szerencsénkre Bolfenkbe érve pont indult a síbusz Arehba, így felpattantunk és visszabuszoztunk az autóhoz, sikeresen zárva ezzel a napot.

2015-02-19 19.54.41Amire még rájöttünk a mai napon a kalandok során az, hogy felesleges volt síbérletet vennünk összesen kb. 60ezer Ft-ért kettőnknek egy hétre. Ezeken a belső pályákon ugyanis nem voltak kapuk, senki nem kérte a bérletet (feltételezték gondolom, hogy az areh-i vagy bolfenk-i pályákról síelnek át, ahol a bérletet már úgyis megvették. Viszont ha az ember reggel felmegy Areh-ba a busszal (ami szintén ingyen van), majd onnan lesíel ezekre a helyekre (közben nem kellett felvonózni), akkor Videc tetején végezve le tud csúszni Bolfenkbe a kiindulópontra úgy, hogy bérletes felvonó nem járt aznap.

Este a családdal még lementünk a kabinos felvonóval Mariborba egy rövid sétára, majd vissza. A kabinban készült az alábbi “selfie”.

 

Síelés 2015 – Esti menet

Ma nem síeltünk napközben, hanem múzeumban voltunk, amit az interneten néztünk ki. A múzeum Maribor történetét mutatta be. Nem volt rossz, de kissé tulsúlyban voltak az I. és II. világháború eseményei, ami nem igazán gyerekes látnivaló. Valószínűleg csoportok szokták látogatni, nem lehet sok a betévedő turista, ugyanis a mi kedvünkért nyitották ki a termeket, kapcsolták fel a világítást és fűtést … Pár kép ami ott készült.

2015-02-18 12.25.19

kép 1 / 8

2015-02-18 19.36.59
Miután megebédeltünk Mariborban délutáni alvás következett kivételesen Annának is, ugyanis a pályák délután 4 órás zárása miatt nagy sielést már nem tudtunk volna csinálni, így a 6-tól 9-ig tartó esti sielés mellett döntöttünk. Ilyenkor csak Bolfenk van nyitva, de mint kiderült majdnem a teljes pályarendszer, így síelhettünk kivilágított piros és kék pályán is Annával. Kicsit hideg volt és a pályák is jegesek voltak, de azért majdnem két órát síeltünk Annával és kivételesen a végén ő mondta, hogy elfáradt. Csináltunk egy képet a kivilágított piros pályáról és Maribor esti fényeiről.

Síelés 2015 – folytatás

Maribor_palyakTegnapra Kriszti kissé jobban lett, Áron viszont elfáradt így a délelőtti síelés helyett bevásároltunk egy maribori bevásárló központban, kora délután pedig Annával kettesben mentünk síelni egy másik pályarendszerre. Mariborksko Pohorje síterep két nagy részből áll: Bolfenk (képen balra) és Areh (kép jobb szélén). Mi Bolfenkben lakunk, közvetlenül a felvonók tetejénél. A pályák  egészen Mariborig lemennek, de Mariborban lassan tavasz van, így az alsó pályák már nem üzemelnek, csak a fenti kék és piros pályák. Mi Annával viszont Areh felé vettük az irányt, ahol tavaly is sokat síeltünk. A csákányos felvonó mellett kék (15) pályán keztünk, majd felmenve a csákányos felvonón a másik oldalon található piros pályán síeltünk két kört (16). Ezután átsíeltünk a Pisker II-nek nevezett 6-os ülőlifthez, amit Anna már nagyon várt, ez ugyanis egy piros pálya egy nehéz, tavaly “fekete-pirosnak” elnevezett szakasszal, aminek tavalyi többszöri besíelésére Anna azóta is nagyon büszke (tavaly az első menetet ezen a szakaszon a hátán tette meg, így nagyon kellett győzködni, hogy újra megpróbálja, de annál nagyobb lett a sikerélmény).

2015-02-17 15.39.562015-02-17 15.40.29Szóval miután a 19-es kék szakaszon átsíeltünk, indultunk lefelé a felvonó aljához. Idén viszont további nehezítést kaptunk, mégpedig olyan ködöt, hogy kb. 5-6m volt a látótávolság. Azt, hogy hol a pálya csak onnan tudtuk, hogy amikor a széléhez értünk megláttuk a kijelölő karókat. Ahogy beértünk a ködbe Anna már kérdezgette, hogy “ez nekem biztosan menni fog”? De én bíztattam, hogy persze, főként azért, mert átléptük már a “point of no return”-t, vagyis kb. 50m-el a pálya közepéig leérő tányéros felvonó alját, vagyis választásunk már csak az volt, hogy lécen megyünk le, vagy nadrágféken. Végül szépen óvatosan lesíeltünk az aljára, ahol Anna kijelentette, hogy ő nem is tudja hol volt ebben a “fekete-piros” rész, ez egyszerű piros pályának tűnt. Egyébként az aljára érve én ijedtem meg kissé, ugyanis egy lélek nem volt, ahogy a pályán sem láttunk, és a felvonó sem látszott a ködtől, így egy pillanatra azt hittem, hogy a köd miatt egyszerűen nem vettük észre, hogy le van ma zárva ez a pályaszakasz (egy egyszerű táblával szokták jelezni a pálya közepén) és a felvonó nem üzemel. Szerencsére nem így lett. Ahogy a felvonó a felénél kiért a ködből, nagyon szép napsütés lett, akkor készítettük a jobb oldali “selfie”-t. Felérve síeltünk egyet a 22-es kék pályán, majd a tányéros felvonó aljáig (ez az a régi “csehszlovák” rugós-tányéros, így Anna a léceim között utazott), aminek mi voltunk az aznapi utolsó utasa, ahogyan a 22-es kék pálya felvonójának is, amelynek tetejétől csúsztunk vissza Arehbe, az autóhoz.

A 15-ös kék pálya besíelésekor láttuk, hogy idén működik Partizanka és Videc is, amelyekhez csak sílécen lehet eljutni (14-es kék pálya) és van rajtuk egy fekete pálya is, viszont ennek kipróbálásához már késő volt, ugyanis ki volt írva, hogy zárás előtt 1,5 órával induljunk csak arra, nehogy ott ragadjunk. Így maradt még kihívás a következő napokra is. Anna ugyanis addig nem hajlandó hazamenni, ameddig egy igazi fekete pályát nem síelünk be …

Síelés 2015 – Ismét Maribor

2015-02-16 15.01.07Ismét eljött a várva várt (legalábbis Anna által nagyon várt) rendes éves síelés. Mivel idén Anna már iskolába jár, ahonnan nem illik csak úgy hiányozni, ezért jó előre lefoglaltuk a szállásunkat a síszünet idejére. Egy dologgal nem számoltunk, hogy síszünet ide vagy oda, az iskolai farsang a szünet első hétvégéjének péntekén van, ami meglehetősen sok feladatot ró még az olyan szülőkre is mint mi vagyunk – minden Waldorf intézményben többségben vannak a nagyon agilis szülők, mi nem ezek közé tartozunk -, legalábbis a Krisztire …

Szóval indulás szombaton, előtte nap Kriszti egésznap jósnő volt a farsangon, estére már rázta a hideg, de azért szombat késő délutánra összeszendvetük magunkat az indulásra és elindultunk. Az út idén szerencsére különösebb események nélkül telt, este 10 körül megérkeztünk a szállásra. Idén mindenkinek kölcsönöztünk sífelszerelést, hiszen a Kriszti a végén már lelkes volt tavaly, Áronnak meg nem volt választása.

2015-02-16 10.26.25Vasárnap reggel a Kriszti továbbra sem érezte jól magát, így én a két gyerekkel indultam a sípályára. Ismerve Áront azt gondoltam, hogy már a bakancs ráadásánál vége lesz az ő sielésének (nem szereti a kicsit is kényelmetlen dolgokat), de tévedtem. Mindhárman bakancsban kicaplattunk a pálya tetejére. Itt viszont hamarosan két tűz közé kerültem. Áron azért kiabált, hogy hagyjuk abba, illetve vegyük le a lécet és felvonózzunk – hiába próbáltam megértetni, hogy ehhez le kell menni a pályán-, Anna pedig azért volt egyre ingerültebb, hogy vigyük már vissza az Áront anyához és sieljük ahelyett, hogy itt lötyögünk. Végül Áron a lábam között lesíelt a kék pálya aljára (nem gondoltam, hogy ilyen “kakáló” pózban mennyire nehéz síelni), felvonóztunk hárman az ülős felvonón. A második menet egy kis tányéros kékpálya volt, ahol próbáltam volna Áront is síeltetni kicsit (elmegyek 2 méterre és odasíel hozzám), de sajnos amilyen vadmarci az életben, olyan félénknek bizonyult a pályán. A végén a tányéros felvonón is a hónom alatt jött fel.

Délben letettük Áront aludni, így Annával saját szavai szerint “végre síelhettünk” nem “bébi”, hanem piros pályán. Estére viszont kiderült, hogy a Kriszti tüdőgyulladás gyanús, így este a másnapi hazautat terveztük.

Végül még itt vagyunk, folyt. köv. majd holnap …

 

Szilánkok Nikitől – 2015. február

2015. február

Szociálisan érzékeny
Nagyapa fogócskát játszottunk (ha jól belegondolok, ez a legtöbb, amit elértem az életben, hogy az unokák rólam neveztek el egy fogócskát) a lányunokákkal és két lány vendégükkel.
A lakásban.
Egyszer csak Szofi unokám elkezd kiabálni: Nem ér, szünet!
Miért? – kérdezem.
Hogy tudjunk inni, meg pisilni, meg pihenni! – mondja.
Ebből a gyerekből egyszer szakszervezeti bizalmi lesz. Felfedezte a munkaközi szünetet, csak még nem hívja annak.
NL

Társasjáték
Nagyi, pisilnem kell! – kiabál az egyik lányunokám.
Megyek! – hangzik rá a válasz.
Nem is tudtam, hogy Nagyinak is kell. Legalábbis eddig nem mondta. De miért akkor megy, amikor a lányoknak kell? Hogy férnek el ketten a WC-n?
NL

De a februárnak még nincs vége …

Szilánkok Nikitől – 2015. január

2015. január

Férfiöröm
A fiú unokám lepisilte a nadrágját, mert a kukacot nem igazította bele a bilibe.
Egyelőre csak a baj van vele, de egyszer még jó lesz valamire – vigasztaltam.
Ennek láthatóan örült.
NL

Most jó, ne mozogj
A kertet egyre nehezebben tudom rendben tartani.
Szerencsére, minden pont úgy jó a kertben, ahogy van.
És a jövőben egyre inkább pont úgy lesz jó.
NL

Nem mind arany, ami láthatatlan
Ez egy láthatatlan karperec – mondja a legkisebb lányunokám – és körkörös mozdulatot tesz a csuklóm körül.
Én inkább egy láthatót szeretnék – mondom neki – remélve, hogy ezzel újabb feladat elé állítom.
Erre kaptam egy karperecet gyurmából. Tudjátok, abból a nyúlós, ragadós gyurmából, amitől elhányja magát az ember, és beleragad mindenbe. De látható volt, az biztos.
Mégis inkább a láthatatlannál maradnék.
NL

A történelem ismétli önmagát
Áron unokám belerúgott a macskába, aki ijedtében (nem volt ehhez szokva) egyenesen a kutya szájába rohant.
Nem tudom, mit háborgott a történeten a feleségem, ez egy sima idegenrendészeti intézkedés volt, mint Kamenyec-Podolszkban.
NL

Jó hír
Van egy jó hírem: az orvos befejezte a vizsgálatokat és a kezelésemet. Nyilván meggyógyultam.
Na jó, nem befejezte, hanem abbahagyta, de ez majdnem ugyanaz, nem?
NL

Az SZTK fél egészség
Érdemes a kerületi szakrendelőbe járni. Ugyan az előjegyzésben másfél hónapot kell várni, és aztán még órákat kell sorban állni, gyógyulni sem gyógyulsz, de a kerületi hírújságban láthatod, hogy a polgármester úr, meg a képviselő úr jól van, és ettől sokat javul az ember közérzete.
Így is van rendjén. Mi majd csak megleszünk valahogy, csak az a drága jó polgármester úr, meg a képviselő úr jól legyen.
Ugyan sok a dolguk, hiszen minden percben átadnak, felavatnak, átvágnak, megsimogatnak, megdicsérnek, és elmondják, hogy ők hogyan látják, de szerencsére láthatóan jól vannak.
NL

A kis doktornő
Kati lányom jogi doktori avatóján szó, mi szó, elérzékenyültem.
Ott rendetlenkedett a két lánya is.
Munka, család és építkezés mellett ledoktorálni nagy dolog volt, de ahogy elnéztem a lányokat, a neheze még hátra van.
NL