Úgy döntöttem, hogy azokat a régi cikkekek a papír kiadásokból, amelyek a család történtét írják le, ismét “kiadom”. Az első ilyen a kezembe akadó Családi szókból a 2003. júliusi kiadásban Miki papa Fényképek múltból, jelenből sorozata.
Gyerekkor, nyár. Hőség – akár ezekben a 2003-as júniusi napokban. A pulikutya ott döglik a keramitkockákon. Kedves, hűséges, de undorító kinézetű állat. Hosszú, piszkos szőre cafatokban lóg le róla. Rossza szót mégsem merek mondani rá: ezek az ötvenes évek – a Lelkes-családban is.
Megjelenik Anyám. Rosszat várok, be is következik. Elküld a közeli boltba, kenyérért, vajért. E megbízatást kelletlenül fogadom. Anyám azt gondolja: lustaság okán. Persze, azért is, de nem ez a főok. Nem szeretem a felnőttek világát, a boltban sem. Lenézik, háttérbe szorítják a gyerekeket. Anyám e főokot nem is sejti. Részben már volt az Ő gyerekkora, részben pedig nem lát bele a gyermeki lélek rejtelmeibe. Miért is látna?
Öröm az ürömben: a boltban ezúttal nincs ott a megszokott tolongásos, életre nevelő életkép. Viszem haza a meleg kenyeret és a vajat. A kenyér melegétől és a Nap élmunkás, túlzásba vitt infravörös sugártermelésétől a vaj buzgón olvadozik. Ez igen érdekes, szeretettel nézem a sárga zsírtavacskát, de sajnos az olvadó vaj csúszik is. Nagynehezen befordulok a kertkapun. Átadok mindent: kenyeret, vajat, visszajáró pénzt. A fénykép szélén túl nem látom mi történt. Lehet, hogy kaptam vajaskenyeret “jutalmul”. Egy kattintás ide a folytatáshoz….