2007-ben született a lányom, Anna. Erről még nagyapa is tudott. A Kriszti már terhes volt nagyapa halálakor. Ebben az évben még egy tragédia ért bennünket, Kriszti apukája egy gyors lefolyású hasnyálmirigy gyulladásban szintén meghalt.
Anna születése után pár évvel (2010) döntöttünk úgy, hogy elég volt a zuglói Ilka utca belvárosiasságából és elkezdtünk házat keresni a XVI. kerületben. Házat nem, de végül telket találtunk az Ikarus sportpálya mellett, a Blaha Lujza utcában. Ezután hosszas tervezés következett, majd tervek birtokában pedig hosszú, nehéz, szorongásos időszak, hogy bele merjünk-e az építkezésbe vágni. Ebben az időszakban, 2012-ben született meg a fiam, Áron.
Végül az építkezésbe is belevágtunk 2013 végén, amit 2015 tavaszán fejeztünk be. Az építkezés nem volt egyszerű, de úgy gondolom nem ezen múlt, hogy megromlott a házasságunk Krisztivel, hanem hogy a gyerekek születésével valahogy más irányba változtunk, ami végül akkora ellentéteket okozott, hogy végül 2015 végén, kb. fél évvel az új házba költözés után a Kriszti arra kért, hogy átmenetileg költözzek el. Egy évet laktam Ómátyásföldön, a Mészáros József utcában albérletben, de már 2016 tavaszán 4-5 hónap sikertelen próbálkozás után, hogy mentsem ami menthető megismerkedtem a mostani feleségemmel, Évával és megkértem a Krisztit, hogy akkor váljunk el. Ez a fejezet 2016 végén zárult, amikor aláírtuk az ügyvédnél a gyerekek és a vagyon megosztásával kapcsolatos megállapodásainkat. Közös felügyeletben, vagy másképp váltott gondozásban állapodtunk meg, a gyerekek fele-fele idejüket töltik nálam és nálunk Évával. Én visszaköltöztem a házba, Kriszti pedig megvette a lakást, amiben albérletben voltam és ez a helyzet jelenleg is. Az osztott felügyelet, de még inkább az osztott nevelés, egyenlő jogok, meg persze a mozaik család sok kihívást tartogat azóta is.
Majdnem 3 év után 2018. szeptemberben összeházasodtunk Évával. A COVID előtt rengeteget utaztunk, jellemzően sátorral, túrázva. Voltunk Izlandon, Törökországban, de bejártuk a balkánt is (Albániát, Boszniát, Montenegrot). Nászúton egy chile-i nemzeti park túrán voltunk. Szintén a COVID előtt rendszeresen jártunk falat mászni és továbbra is rendszeresen futunk (2 éve lefutottam az első félmaratonom, egyenlőre az utolsót is :)). Éva gyerek nélkül, egy kutyával érkezett és közös gyerekünk úgy néz ki már nem lesz. A gyerekek mellett, akik most két hetente laknak itt nálunk 2 hetet, van két örökbefogadott kutyánk, egy macskánk és két nyulunk.
Anna Waldorf oviba járt, majd szintén Waldorfban kezdte az iskolát, de aztán 4. év végén besokalltunk a túl nagy szabadság (számomra inkább bizonytalanság) miatt. Izgalmas volt, mert a Waldorf rendszer nem igazán NAT kompatibilis és Annának egy kis tanulási nehézsége (diszlexiája) is van, de végül csont nélkül váltottunk iskolát és Anna már első évben az osztály legjobbjai közé küzdötte magát. Most 7. osztályos ott, ahol az uncsitesók, Vera és Szofi 6. és 4. osztályba jár és ahol aztán tavaly Áron is elkezdte a sulit, a XVI. kerületi Lemhényi Dezső Általános iskolában. Most már a középiskolai felvételi miatt izgulunk, egyenlőre ez is nagy mérföldkőnek tűnik, remélem visszanézve olyan lesz, mint az iskolaváltás. Anna a suli mellett 6 éves kora óta ritmikus sportgimnasztikázik és versenyez.
Áron szintén Waldorf oviba járt, de nála már meg sem próbáltuk a Waldorf iskolát, az Annával tapasztaltak miatt. Nem a legjobb az állami oktatás, de annak legalább egyértelműek a buktatói. Áron szívesen megy iskolába, Annával ez nem volt ennyire egyértemű. Áron aikidozik, ami most szünetel a COVID miatt, valamint többször vittem boulderezni, falat mászni, de most egy éve erre sincs lehetőségünk. Viszont most kezdett teljesen saját akaratból zongorázni járni. A vele járó szolfézs már nem annyira saját akarat, de egyenlőre ott is lelkes.
A gyerekekkel minden évben síelünk, bár ebből is kimaradt az utolsó kettő (az idei és a tavalyi), sőt két éve az Annával elmentünk snowboardozni tanulni, így most már egy szezon snowboard is van a hátunk mögött. Nekik is próbálok átadni valamit abból a sátras, kocsiban alvós életérzésből, amit Éva mellett úgy megkedveltem (meg vagány is, na!), úgyhogy az őszi fix eseményem velük valami ilyen kiruccanás (idén horvátországi kempingezés, tavaly kocsiban alvós legoland volt).
A munka frontja az egyetlen, amiben az elmúlt 15 évben nincsen változás. Ugyanannál a magyar kis (most már 50 fős) cégnél dolgozom, amit Netvisor Zrt-nek hívnak. Voltam programozó, vezettem programozó csapatot, aztán IT rendszerintegrátor csapatot, most pedig kiemelt projekteket vezetek és térinformatikával foglalkozom. A cégnek 15 év alatt a résztulajdonosa is lettem. Zolival (Lelkes) 2004 óta van egy közös cégünk Optasoft Kft. néven, először mindenki csak munka mellett csinálta, de aztán Zoli rájött, hogy neki ez több ennél és szívét-lelkét beletette és átvezette a legnehezebb, legbizonytalanabb időszakokon és egy most már kifejezetten sikeresnek, szellemiségét tekintve pedig unikumnak számító céggé tette. Az utóbbi 6-8 évben inkább csak csendestárs vagyok.