Kedves Család!
Szeretnék Húgomhoz csatlakozni a szepezdi emlékek felidézésével. Édesanyánk kollégájáé volt egy kis nádtetős ház, és neki havi 2 Ft-ot fizetett, hogy egy hetet ott tölthessünk. A megérkezésünk valóban regényes volt. Csak a címet tudtuk és azt, hogy az állomás közelében nádtetős ház a cél. Amikor Szepezd-Alsóhoz értünk, a szüleim úgy döntöttek, hogy ha nem mondta a kolléga, hogy több állomás van, akkor az elsőnél kell leszállni. Körülnéztem, és körben csupa új, cseréptetős ház volt. Rögtön visszaugrottam a vonatra a csomaggal, de Apám leszedett róla. Kiderült, nekem volt igazam, de csak késő délután jött a következő vonat. Így legyalogoltukaz egy vonatmegállónyi távolságot. Ekkor kapta utunk a “Teherhordók útja” nevet.
A templomhoz érve egy háromszögletű téren négy út indult négyfelé, mind a négy út “Árpád-vezér” út volt. Bármerre indultunk, a számozás sehogy sem stimmelt. Odamentem a kocsma előtt a lépcsőn üldögélő idős bácsihoz, megkérdeztem, milyen a Balaton. Azt válaszolta, hogy gyerekkorában egyszer volt lenn a parton, ami kb, 100 méterre volt. A keresett házra vonatkozó kérdésemre azt válaszolta, hogy éppen egy ház előtt állunk, amelynek kertjében található egy másik kert, és ott van a keresett kis ház.
Napi foglalatosságunk – mint ahogy erről Zsuzsi már irt – gombaszedés volt. Útvonalunk Szepezdi “S” betűs rét, Három-repce rét, “Kakás-nadrág pihenő”, “Ugatós kutya háza”, “Hajas-nyaf-út”. Rengeteg gombát szedtünk, olyanokat is, amelyek ma már csak ritkán láthatók. A körülményeknek megfelelően változatos volt az ellátás: reggel tojásos gomba, délben gombapaprikás, este rántott gomba. A helybeliek — látván, hogy a harmadik napon is életben vagyunk–, szintén szedni kezdték a gombát és a szüleim tanítgatták őket, melyik ehető. (Szeretném megcáfolni azt az aljas rágalmat, hogy a távozásunk utáni gombamérgezésekhez bármi közünk lett volna. Ha bűnöst keresnek, akkor a szép piros sátántinóru vagy a fehér-húsú gyilkos galóca a felelős.)
A tulajdonosnak volt egy kb. 7-8 éves lánya, aki folyton verekedett. Mi nagyok nem akartuk bántani, legfeljebb talicskáztattuk, hogy a keze elfáradjon. Huligánnak hívtuk, de Édesapánk nehezményezte, hogy a házigazda lányát csúf szavakkal illetjük, ezért azt kérte, hogy nevezzük “Szepezdi bédekker”-nek, mert a faluban mindenkit ismert és a többség rokona is volt. Ezen aztán nagyon megsértődött, mert nem tudta, mi az a bédekker.
Balatonszepezdre nem lehet már ráismerni, de a kis ház (gyerekkorunk üdülőkastélya) megvan, rendbe hozták. Előtte a kút, amely a fürdőszoba tisztét töltötte be. Mellékletként ide másolom Gitta fényképét a kis ház 2016.10.06-ai állapotáról, amelyet egy Balaton-felvidéki kirándulásunkon készítettünk.
Szeretettel emlékszem minderre …
Péter
