MIRR-MURR TÖRTÉNETE

Vágtázó autók elől gyakran menekülünk a Kecske utca csendes, nyugalmat árasztó kertes házai közé. A Nagyszombat utca emelkedőjén feljutva, a hangulatos “kis tér” a néhai Bagaméri fagylaltos színtere volt. Gábor, a férjem, még kisgyermekként, leste itt a mindennapos filmforgatásokat. Később gyermekeinkkel gyakran mulattuk itt az időt.

A múlt már csak emlékezetünkben és a fényképeken van jelen. A kopott hintáknak, a kőpadkás homokozónak és a pingpongasztalnak hült helye. A játszóteret felújították, ezek a játékok már idegenek számunkra. A gyerekek lassan felnőnek, de valahányszor elmegyek a játszótér mellett, visszaemlékezem a múltra. Ha tovább haladunk a Kecske utcán, a telefonfülkével szemben a híres építész, Makovecz Imre háza látható. Nemsokára eljutunk a Kecske utca kissé göröngyösebb részére, és balra, a Bécsi út felé haladva, az új házak mellett lebontásra váró, romos épület található. Fák, bokrok, félig lebontott kőkerítés, üres, eldobált konzervesdobozok, – és cicák, cicák! Aki gondoskodik róluk, eteti őket, ha kell, akkor orvoshoz viszi, az a környéken lakó Mária néni és barátnője. Mária néni közel van a nyolcvanhoz. Lesznek-e majd olyanok, akik felfigyelnek példájára, állatszeretére?

Egyik nap férjem, Gábor, gyermekeinkkel sétált, és a romos háznál megpillantott egy apró, zsemlyeszínű, tigriscsíkos kiscicát.
– Ott egy zsemlyecica! – mondta férjem. Fanny azt kérdezte: Megsimogathatom? – Persze! – hangzott a válasz. Szilvia is odament és felemelte a cicát. Apró kis karmai beleakadtak a pulóverébe. Talán nem volt véletlen, mert ezután már nem is akarta elengedni őt a cica. Érezte kisugárzását, állatok iránti szeretetét, biztonságot adó nyugalmát.
– Hazahozhatjuk?! – hívtak fel mobilomon a gyerekek, miközben vásároltam. Mire kiértem az Újudvarból, már ott álltak a hátsó bejáratnál. Mirr-Murr /vagy rövidebben Mirci/ ártatlanul, kérdően nézett rám két kis üveggolyóhoz hasonlító kék szemecskéivel. Átvettem Szilvitől és gyengéd mozdulattal kabátom alá csúsztattam. Éreztem kis teste melegét és puha bundája alatt szíve dobogását. Megborzongtam, és átéreztem, hogy ezért a kis életért ezután én vagyok felelős. Másnap állatorvoshoz vittük, ő ránk bízta a döntést, azzal, hogy a cicát már mamája nélkül is fel lehet nevelni.

Jó érzés tudni, hogy megmentettünk egy cicát a hideg és a betegségek, netán egy rohanó autó kerekei elől. Azóta is a család kedvence, mind az öten nagy szeretettel neveljük.

Kisebbik lányunk, Fanny, megállapította:
– Anyú, mi már hatan vagyunk!

Rusovszkiné Lelkes Virág