Nagymama testvéréről, Gonzlik Karcsi bácsiról nincsenek emlékeim, talán fényképen sem ismerném fel, bár biztosan találkoztam vele. Feleségéről, Kati néniről sem sok, aki Karcsi bácsi halála után részt vett pár “családi ünnepélyesen” és írásaival gazdagította alkalmanként a családi újságot is. Ebben az újrakiadásban álljon itt tőle egy cikk, amely családunk többi tagjához is kapcsolódik.

Fényképek Autós kalandok 1.

Anno dacuma, jó néhány évvel ezelőtt több évi sporólás plus 4 évi várakozás után megkaptuk első kocsinkat. Szép világoskék szinű TRABANT autót. Választani persze csak egy sżínből lehetet, de ez nem rontotta örömünket. Kis családom szörnyű izgalomban égett, legfőképpen én, mert az autóban gyönyörködni mindenki tudott, de jogosítványom csak nekem volt mert Karcsikám utálta ha valaki Őt oktatni akarta.

A kocsi megkapása előtt 2 évvel szereztem meg a jogsit mindössze 30 órás gyakorlattal egy 3 seb.váltós Mocskvics kocsin, a mi autónk pedig 4 sebességes TRABANT volt kormány váltóval. Férjem nyugtatott, könnyű volt neki – született ezermester lévén – a kisujjában volt az egész, ráadásul papír hiányában nekem kellett vezetnem. Minden esetre Ő mellettem ült és barátaink előttem haladtak segitségül, így került a kocsi a lakásunk elé a Thököly útra a Csepeli Szabad-Kikötőből. Hogy közlekedhessek a városban, esténként munka után férjemmel közös 2-3 órás gyakorlatokra mentünk és elkezdődtek vitáink a vezetés ill. a kocsi miatt, ami jó néhány évig tartott. /egy év mulva megszerezte a jogositványt és akkor már én is tromfolhattam/

Azt hiszem bizonyos családoknál a kocsi vitákat – a kártya viták helyettesítik. De az ember végülis mindkettőbe megedződik. Talán 2-3 esti gyakorlat után, mely biztos nem vált a dicsőségemre, az a megtisztelés ért minket – már nem emlékszem, hogy a szülők, vagy Péterék félkérésére – hogy pár nap mulva történő esküvőjükre ill. a DÍSZEBÉDRE én vigyem Őket. Egy frászba voltam a felelősség /addig még a gyerekeket sem szállítottam/ az időpont és az útvonal miatt, mert a déli órákban a forgalmas Baross u.-Belváros útvonalat kellett kétszer megtenni a kocsival, benne utasokkal, amit végülis sikerrel véghezvittem.

Akkori tettemre még ma is nagyon büszke vagyok /hol volt persze még a mai forgalom/ azóta is folyamatosan baleset nélkül vezetek és csak remélni merem, hogy Péter és Gitta is csak a szépre emlékezik. lzgulni ha izgultak – talán – másmiatt volt okuk.

Budapeșt, 2001. május 8.
G. Kati néni