Anna – Gyerekszáj

A Metró bevásárló központban a zöldségestől a papírzsebkendők felé haladva átmegyünk az ital polcok között. Itt Annával meg szoktunk nézni egy likőrt, amelyiknek az üvegét párduc mintás szőrme borítja. Legutóbb Anna megkérdezte mi van benne.

Apa: – Alkohol, tudod nem gyerekeknek való.

Anna: – Bor?

Apa: – Nem, tömény.

Anna: – Hiszen a három királyok is azt vittek a kis Jézusnak …

Anna mesél – Karácsony után szabadon

Anna diktál: – A légpamacs felhő adja a szivárványnak a színeit. A szivárvány fákból van összeerősítve és olyan erősen van beleragasztva a fákba, hogy senki sem tépheti szét. A rubint, a gyémánt, az ezüst, az arany attól kapják a fényességet. És ebből született meg az Isten, az Istengyermek a Jézuskrisztus és a Mária és József nagyon örült és bölcs királyokat hívtak meg a születésnapra. Mirhát, aranyat és ezüstöt hoztak nekik és ettől kezdve a légpamacs volt az emberek világában a legszebb forma, ami adja a fényt. És ebből születtek a tündérek is és minden természet, fa, meg a házak is ebből születtek. Vége.

Esküvői beszéd (Laci)

Drága gyermekeim, kedves vendégek!

Az élet néha nagyon nehéz helyzet elé állítja az embert, és ha az élet erre önként nem lenne hajlandó, akkor az ember maga sokat tud neki segíteni.

Nyugi, ifjoncok, most még nem a házasságról van szó – bár egyesek szerint a házasság azoknak a problémáknak a megoldására létrehozott szövetség, amelyek a házasság nélkül nem is léteznének. Most még csak arról a helyzetről beszélek, amibe hoztam magam azzal, hogy alig két hónapja hosszabb pohárköszöntőt mondtam Kati lányom esküvőjén. Ott még mérlegelhettem, hogy beszélek, vagy sem, de most már nem.

Lehet, hogy hallgatni arany, de itt beszélni muszáj. Ez még rendben is lenne, de mit mondjak ?! Fiam, lányom, menyem, vejem azonosan kedves gyermekeim, de mégsem mondhatom ugyanazt, már csak azért sem, mert a hallgatóság fele megegyezik a két hónappal ezelőttivel, és a törzsközönségre legyen tekintettel az ember.

Mindezt csak azért bocsátom előre, hogy érezzétek, mekkora teher alatt nyög egy örömapa, ha meggondolatlanul dumál.

A menyasszony édesapjával megegyeztünk abban, hogy az Ő nevében is beszélek – kettőnk közül mégiscsak én vagyok kevésbé Szende – ezért az örömszülők szóvivőjeként – Figyelitek? A két hónappal ezelőtti helyettes családi szóvivőből minden örömszülők szóvivőjévé avanzsáltam! – szóval az örömszülők szóvivőjeként köszöntök minden kedves vendéget, és köszönöm, hogy megtiszteltétek a fiatalokat, és bennünket szülőket azzal, hogy eljöttetek.

Orwell óta tudjuk, hogy az egyenlők között vannak egyenlőbbek, ezért egyenlően kedves és fontos vendégek között is vannak egyenlőbbet, akikről szólnom kell.

Az egyik egy állat, és azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert állatok ritkán hivatalosak esküvőre. Ez egy különleges fajta, nehéz rendszerbe illeszteni. Egyedenként normális főemlősök – már amennyiben az informatikusokat lehet Istenen kívül mással is összemérni – de csordába verődve új egyedet alkotnak. Olyan páros ujjú patás válik belőlük, amelyik az egyesülési törvény, sőt kupanap környékén a Btk. hatálya alá tartozik. Nem szárazságtűrő, de nem is vízigényes. Ez utóbbi két állítás között feszülő ellentmondást jelentősebb mennyiségű alkohol elfogyasztásával szokták feloldani. Köszöntjük a Tehénke Alapítványt!

Az másik egyenlőbben kedves vendég egy 92 éves informatikus. Ki-be kapcsolgat, ütöget, és mint karbantartó eszköz, egyszer már a kisbalta is szóba került, ezért inkább hardveresnek mondanám. Általában két-három beosztott informatikussal dolgozik.

Rendszeres számítógép használó, szövegszerkeszt, játszik, internetezik. Igaz, egyenlőre csak betárcsázós internetet használ, de ne kérdezzétek meg, mit eszik, ugyanazt mint mi, tényleg. Azt, hogy végigtáncolja az estét, már nem ígérte meg, de a botostánchoz  szükséges kellékeket magával hozta.

Mert szerencsére megtehetjük, szívből köszöntjük Nagyapát!

És most következzenek a köszöntésben a fiatalok. Hosszú ideje együtt jártok, néhány éve együtt éltek, szeretitek egymást, ez jó alap lehet egy jó házasságra. Tanult ügyvéd vejem ezt úgy mondaná: Kitervelt módon, előre megfontolt szándékkal létek frigyre, ez pedig a cselekmény minősített esete, ezért enyhítő körülményként szóba sem jöhet a hirtelen felindulás.

Az esküvői készülődés érzelmi hullámverései kevéssé értek el bennünket, mint két hónappal ezelőtt. Mondhatnám, idegesítően nyugodtan zajlottak a dolgok, már inkább csak rutinból szedtük a nyugtatókat. Igaz, egyes örömanyák szerint az örömapák csak korlátozottan használhatók esküvői segéderőnek. Engem pl. látatlanban alkalmatlannak mindősítettek a bólés tálak megvásárlására, és a virágos is furcsán nézett rám, amikor a virágok elszállításakor a “dobócsokrot” ki akartam próbálni, hogy működik-e.

Hogy izgalommentesebbnek éreztük a készülődést, abban nyilván közrejátszott az a tény, hogy nem velünk egy fedél alatt lakva készülődtetek.

Évekkel ezelőtt Laci úgy ment el hazulról, hogy jött, ment, hol itt volt, holt ott, és egyszer csak nem volt otthon. Napokkal később döbbentünk rá, hogy ez most már mindig így lesz. Bármilyen fokozatos a szeretteink távozása, az  a rossz benne, hogy mindig van egy utolsó nap, amitől kezdve visszavonhatatlanul másként lesz minden, mint előtte volt, és ez a nap jobbára csak utólag azonosítható.

Ez a néhány mondat kicsit érzelmesre sikeredett, és állítólag lányom esküvőjén is el-el csuklott a hangom, ezért minden gyermekem, köztük menyem, vejem számára szeretném világosság tenni: bármit érzünk is mi szülők egy adott pillanatban, természetesnek tekintjük, hogy a saját utatokat járjátok, a saját életeteket élitek. Felnőttetek, minden tekintetben felkészültetek az önálló életre, és csak rácsodálkozunk időnként, mi minden muníciók gyűjtöttetek, és jön elő különböző helyzetekben olyan tudás, érzés, érték, amire az ember nem is gondolna.

Nem azért osztjuk meg veletek az érzéseinket, hogy visszatartsunk benneteket, hanem azért, hogy majd a ti gyermekeiteknek önállósodásakor ez is jusson eszetekbe.

Tiszta szívből örülünk a ti örömötöknek. A vendégektől azt kérem, örüljenek velünk, és azt tanácsolom, legyenek lazák és érezzék jól magukat.

Most, hogy mindezt sikerül nagyobb csuklások nélkül végigmondanom, azonnal innom kell! Emelem poharam a fiatalokra, éljen az ifjú pár!

Családfa IV. – Lelkes Miklós és Gonczlik Irma, nagyapa és nagymama leszármazottai

Nagyapa családfa anyagának utolsó darabja a kézzel rajzolt, leszármazottakat ábrázoló fa. Nagyapa eredeti anyagán még csak a Rusofszky dédunokák, valamint Gábor és Andi szerepeltek. Időközben szerencsére tovább népesült a család, az új nevekkel én egészítettem ki a fát. További bővüléseket kéretik bejelenteni 🙂

Családfa III. – Néhány személyes ifjúkori emlék

6-7 éves lehettem, amikor Édesanyám elvitt Újpestre Jónák Pálékhoz. Jónák Pál Újpest város jegyzője volt. Azon a téren laktak, ahol a Városháza és a templom van. Jónák Pál felesége anyámnak valamilyen rokona, talán unokatestvére volt. Jónákéknál láttam a falon egy nagy festményt, egy nőt ábrázolt. Elmondták, hogy a kép Jónák Pál nagyanyjáról készült, aki    férfiruhában főhadnagyként harcolt 1848-49-ben a honvédseregben. Évtizedekkel később folyóiratban láttam viszont a kép reprodukcióját. Rögtön ráismertem. Akkor tudtam meg, hogy Liebschütz Máriát ábrázolja, akiről egyébként színdarabot is írtak Mária Főhadnagy címen.

Valamivel később – akkor a Rákóczi téren laktunk a Vásárcsarnok mögött – többször meglátogatott minket Somlyó Zoltán  költő. Somlyó Zoltán akkor egy ideig ugyanabban a házban (Rákóczi tér 11, ma Pogány József u. 26, sőt ma Víg utca 26.) lakott egy Bőhm Szeréna nevű prostituáltnál. Többször bejött hozzánk, hogy apámmal politizáljon. Nem mehetett jól neki, mert szívesen vette, ha Anyám egy tányér levessel megkínálta. Egy dedikált versesfüzetét adta Apámnak, még a szövegére is emlékszem: “Laufer Kálmán elvtársnak igaz barátsággal, Somlyó Zoltán.” A versesfüzet a II. világháború alatt elveszett.

A házban lévő lakásunk a II. emeleten volt, a hátsó lépcsőházra nézett, napot sose kapott. A hátsó lépcsőház volt egyébként kedvenc tartózkodási helye a ház vagy tucatnyi macskájának akiknek hangversenyéből és illatorgiájából bőven részesültünk. Anyám gyakori locsolással próbálta jobb belátásra bírni őket, eredmény nélkül. Eredmény csak akkor lett, amikor a vizet az udvaron haladó házmesterre öntötte, aki ezt nagyon zokon vette.

Jelentős változást jelentett amikor 1930 nyarán Mátyásföldre költöztünk, itt vettünk – 15 évi részletre – egy kertes házat. Anyám 1931-ben Gonczlik Józsefné varrónő kisiparosnál varratott egy ruhát és egy vékony barna kislány hozta el a kész ruhát. Utána többször találkoztunk, sétáltunk, meglátogattam, olykor táncolni mentünk. Nem szaporítva a szót 1932. szeptember 18-án elhatároztuk, hogy 4 év múlva 1938. szeptember 18-án tartjuk az esküvőt. Közben leszolgáltam katonaéveimet. 1934. április 14-én eljegyzést tartottunk, majd a tervezettnél egy évvel korábban, 1937. szeptember 18-án volt az esküvőnk.

A világháború alatt nem hívtak be, mert a nyomda hadiüzem volt és egy ipari titoknak számító eljárás keretében dolgoztam. A háború azért nem került el bennünket. Akkor a Miklós u. 16. alatt laktunk a mai Ikarus közelében. Elődje az Uhri Testvérek Járműgyár akkor repülőgépgyártásban is részt vett. Ezt akarták egy bombaszőnyeggel lerombolni. Az üzemnek nem esett baja, de a Miklós utca nagy része rombadőlt. 26-an haltak meg. A mi házunk is romba dőlt. A téglalap alakú 4 szobás ház egyik sarkára esett egy 500 Kg-os bomba, a ház majdnem teljesen összedőlt. A ház másik szélén volt a pince. Ebben voltak Nagyi, Miki, Peti, Nagyi szülei, az én szüleim és a szomszédban lakó 3 tagu család. Ekkor 1944. június 27-e volt. Délután, munka után indultam haza, persze gyalog, mert közlekedés nem volt. Tele voltam aggodalommal, mert már tudtam a rádióból, hogy Mátyásföldet is bombázták. Szerencsére Nagyiccénél találkoztam Pest felé igyekvő ismerősökkel, akik elmondták, hogy ház nincs, de a családnak nincs baja. Ez megnyugtatott. Mikor hazaértem, Nagyi elém jött, azt mondtam – körülnézve az összedőlt házon – “nem vagyok hozzászokva, hogy itthon ilyen rendetlenség legyen.” Megállapítottuk, ha gyerekeinknek csak egyetlen kisujja elveszett volna, azt nem lehetne pótolni, minden mást igen. Első este hoztak egy lábas ennivalót. Sikerült egy kanalat találnunk a törmelék között. Azt az egy kanalat sorba adtuk, úgy ettünk. Egy ideig a Zsíros-hegyi menedékházban leltünk otthont, onnan jártam be dolgozni és vissza. Solymárról éjjel egyedül az erdőben. Ott érezte akkor az ember biztonságban magát. Ősszel kiutalták a mostani házat, mert üresen állt, Vattay századosék, az addigi bérlők a bombázások elől elmentek. Vattay egyébként Horthy egyik szárnysegéde volt.

Itt éltük át az ostromot. A házban Budapest ostroma alatt egy rohamegység parancsnoksága volt. Egy elesett tagját itt a kertben temették el. Ott, ahol most a gesztenyefa van.

Ezt a néhány dolgot akartam elmondani, a többi az iratok közti életrajzokban benne van.

(A visszaemlékezést dr. Lelkes Miklós (anyja: Pukl Stefánia) írta, a kézírás alapján 2011. Karácsony másnapján gépelte fiának, Péternek a felesége, Gitta.)

Lelkes családfa II. – Gonczlik Irma, nagymama

Anyai ág

Az okiratokból ezen az ágon 4 ükszülő neve ismert. Illés Mihály földműves és Kiss Anna házasságából született Illés Mihály dédapa, aki az irat szerint munkás volt. A másik két ükszülő Fazekas Gábor és Jóba Rozál, akiknek leánya Fazekas Mária dédanya. Illés Mihály és Fazekas Mária házasságából 1867-ben Szimőn született Illés Mária. Illés Mária apja halász volt. Sokszor mesélt róla és régi népszokásokról. Elmondta többek között, hogy Karácsonykor nagyobb mennyiségű mákostésztát főztek és azt a Dunába öntötték a halaknak ajándékul. A másik ilyen szokás az volt, hogy Karácsonykor az asztal alá szalmát tettek, a gyerekek ott aludtak és ha elég kipergett maradék búzaszemet találtak, úgy tartották, akkor abban az évben jó termés lesz. Illés Mária lánykorában egy kastélyban volt szolgáló, 1892-ben ment férjhez Lukics Alajoshoz.

Lukics Alajos 1866-ban született Péterváradon, Horvátországban. Szüleit Lukics Mátyásnak és Markulin Máriának hívták. Kőműves mester volt, ő építette a Miklós utcai házat, mely a II. világháborúban bombatámadás során elpusztult. A közeli és a távolabbi környéken még számos házat épített. Az egyik amelyről tudunk, a Géza utca és Margit utca sarkán lévő egyemeletes épület.

Illés Máriával kötött házasságból két leány született, Mária és Gizella. Gizella egy malomszerelőhöz, Gál Józsefhez ment feleségük, aki Törökországban és a közelkeleten számos malmot szerelt. Két fiúk született, József és Árpád. Árpád kéziszövő volt. József Amerikában él. Egy szerszámkereskedelmi cégnél volt igazgató, ma nyugdíjas.

Mária (Nagyi édesanyja) varrást tanult, egy jónevű pesti szalonban volt próbakisasszony, majd önálló iparengedélyt váltott ki. Gonczlik Józseffel kötött házasságából három gyermek született: József, Irma és Károly. József egész kiskorában meghalt, Károly offset gépmester volt, ma nyugdíjas.

Irma (család Nagyija) szintén kitanulta a varrást. 1947-ben a Rendőrség kötelékébe lépett. Mint próbarendőr kezdte és mint százados szerelt le nyugdíjbamenetelekor 1972-ben.

Apai ág

A családi okmányok egészen az ükszülőkig mutatnak vissza. Apai ágon 6 ükszülőről van említés. Ezek szerint Gonclik Mihány és Jeszenszky Erzsébet fiaként született KulánGonclik József 1817-ben. 1839-ben kötött házasságot Kulán Major Rozáliával, aki ugyancsak Kulán született 1821-ben Major József és Kiss Katalin leányaként. Többet róluk nem tudunk, az okmányok horvát nyelvűek, nehéz belőlük többet kihámozni. Házasságukból született Gonclik József 1857-ben Kulán. Belőle cipőkereskedő lett, 1880-ben kötött házasságot az 1856-ban született Borsos Máriával. Házasságuk lehet, hogy nem volt felhőtlen, legalábbis erre lehet következtetni egy a házasságuk 14-ik évében kelt közjegyzői oklevélből. Ebben férje felhatalmazza Borsos Máriát, hogy hozománya értékéig az ő vagyonára végrehajtást vezethessen. Borsos Mária apja Borsos István bőr- és cipőnagykereskedő volt, anyja Nagy Júlia. Borsos Istvánnak leszármazottja, vagy oldalági rokona volt Borsos Miklós, a nemrégen elhunyt ismert festő és szobrászművész. Nagy Júlia 1825-ben született Óbecsén Nagy György és Kovács Erzsébet leányaként. Nagy Júliának nagyanyja Lónyai grófkisasszony volt, aki egy polgári származású katonatiszttel megszökött. A katonatiszt családja molnár volt. A grófkisasszonyt kitagadták, halálhírét költötték, azt híresztelték, hogy öngyilkos lett. A Lónyai kastély ma is megvan, Zemplén megyében, Tuzsér községben, Lónya község közelében a Tisza mellett. Tavaly égett le a teteje, a TV is mutatta. Nagy Júlia anyai jussként 12 falut örökölt, a szóhagyomány szerint igen kardos asszony volt, az engedetlen béreseket deresre húzatta.

Gonczlik József és Borsos Mária házasságából öt gyermek született: Etelka, József, Arnold és egy ikerpár, Ádám és Éva, ők fiatalon haltak meg torokgyíkban.

Etelka a pécsi állomásfőnökhöz Szentkirályi Alajoshoz ment nőül. Szentkirályi Alajosról megemlítendő, hogy anyai nagyapja lengyel tábornok volt, a lengyel szabadságharc leverése után menekült Magyarországra és Iván községben telepedett le. Etelkának hat gyermeke született: Mariska, Etelka, József, Lajos, Aranka és Árpád. Ezek közül Lajos Üszögön volt állomásfőnök, Aranka tanítónő, sokat segített a családtörténet adatainak összegyűjtésében. József tengerész volt, többször körülhajózta a földet. Árpád kinn én az USA-ban, mérnök, Miklós fia jelenleg a Clevelandi egyetem dékánja.

Gonczlik József és Borsos Mária fia Arnold az I. világháborúban pusztult el olymódon, hogy a háború befejeztével a vonat tetején haza utazva egy alagút lesodorta. Másik fiúk József (Nagyi apja) 1891-ben született Rumán. Első iskoláit még ott végezte horvát nyelven azután került Budapest és itt fejezte be az iskolát. Az ékszerész szakmában dolgozott mint kőfoglalósegéd. Az 1920-31-es nagy gazdasági világválságban állását vesztette. Letette a becsüsi vizsgát és a Postatakarék zálogházi ágazatánál helyezkedett el.

1915-ben kötött házasságot Lukics Máriával. Két gyermekük született, Irma (Nagyi) és Károly, aki nyomdában dolgozott, mint offset gépmester.

Lelkes családfa I. – Lelkes Miklós, nagyapa

Anyai ág

Az édesanya Pukl Stefánia, 1886-ban született Budapesten Pukl Ferenc és Bienert Rozália leányaként. Pukl Ferenc és Bienert Rozália 1875-ben Budapesten a Terézvárosban kötöttek házasságot.

Pukl Ferenc szabó volt, 1850-ben született Bucovic-ben Morvaországban. Házasságok kívül született Pukl Marianna hajadon gyermekeként. Pukl Marianna apja Pukl Tamás, aki házaló kereskedő volt Maröf-ben, anyja Michalik Marianna.

Bienert Rozália 1857-ben született Kremsier-ben Morvaországban. Apja Bienert Flórián volt – az okmányok szerint trafikos az elővárosban – anyja Straka Anna. Straka Anna anyja Czeiko Tekla volt, aki a családi szóhagyományok szerint bárónő volt és a birtokuk tiszttartójával megszökött. A bárónői cím az okiratokban nem szerepel, valószínűleg nemesi földbirtokos családról lehet szó. Czeikó Tekláról a folyósón függ egy tollrajz, ez 80-90 ezelőtt készült egy medaillon képről. Czeiko Tekla férje volt Straka Antal, aki az okiratok szerint Anna leányuk születésekor Hainburgban volt hivatalnok.

Pukl Ferenc és Bienert Rozália házasságából 9 gyermek született, akik közül hárman 2 éves koruk előtt elhaltak. A felnőtt gyermekek Henrietta, Anna, Mária, Stefánia, Ferenc, Elvira. Ferenc a külügyminisztériumban teljesített futárszolgálatot. Anna a Nagymező utcában az akkoriban igen ismert Ullmann fűzőkészítő cégnél volt első kisasszony, ami akkor azt jelentette, hogy felügyelt a műhelyre, ő próbált és tárgyalt a megrendelőkkel. Henrietta, Mária, később Elvira szintén dolgozni jártak. Pukl Ferenc mint szabó otthon dolgozott, leginkább nagyobb szalonoknak bedolgozott. Felesége segített a férjének, vasalt, fércelt, gomblyukazott. Stefániát 3 elemi után kivették az iskolából és 10-11 éves korától az volt a dolga, hogy a 8 személyes család háztartását vezesse. Ezt végezte férjhez meneteléig. Kevés iskolájáért egész életében kisebbségi érzése volt.

Apai ág

Egyik legrégibb gyerekkori emlékem, amely dédapámhoz fűződik az, hogy apám 6-8 éves koromban elvitt sétálni Budára. A vár alatt a Szarvas térről indult ki az a kanyarodó kis utca, melyben az öreg földszintes házak voltak. Az utca közepén megmutatott egy házat széles kapuval és azt mondta, itt lakott a nagyapja – az én dédapám – aki szűcsmester volt az 1848-49-es szabadságharc idején a honvédsereg téli hadjáratára készített szőrmesapkákat és bekecseket. Ezt Kossuth bankókkal fizették, ez a szabadságharc leverése után nem ért semmit, így ment tönkre.

Dédapámat az okmányok szerint Laufer Leopoldnak hívták, a feleségét Weiss Barbarának. A házban született a nagyapám, Laufer Zsigmond, 1845-ben. Nagyapám kétszer kötött házasságot. Első felesége egy katonatiszttel megszökött, elváltak. Ebből a házasságból volt Apámnak két féltestvére, egy fiú meg egy leány. A fiú litográfus volt – úgy, mint Apám – és egy 1909-ben készült Litográfia című lap szilveszteri tréfás számában mindeketten szerepelnek. Ezt a lapot a Grafikai Munkások Szakszervezetéhez kapcsolódó Senefelder-kör adta ki. Senefelder Alajos volt a litográfis (kőnyomtatás) feltalálója. Ezt a nyomdai eljárást ma már az offset nyomtatás váltotta fel. A hivatkozott lapszám a hátrahagyott iratok között található. Visszatérve Apám féltestvéreire, ezek korán kivándoroltak Amerikába, ott litográfiát, azaz kőnyomdát alapítottak, de kapcsolatuk az itthoniakkal már korán teljesen megszakadt.

Laufer Zsigmond 1885-ben újra házasságot kötött. Felesége Berliner Babetta volt, aki 1858-ban Okolicsánán Nyitra megyében született. Apját Berliner Izidornak, anyját Neufeld Katalinnak hívták. Laufer Zsigmond tanító volt, majd tisztviselő. Berliner Babettával hat gyermeket neveltek fel. Sorrendben: Kálmán, Róza, Katalin, Szeréna, Margit, Leopold. Róza korán férjhez ment egy vasutashoz. A többiek – Kálmán kivételével – tisztviselők voltak, ebben segített Katalin, aki a Rimamurányi Szénbányák Rt. vezérigazgatójának barátnője volt. Katalin, Szeréna és Leopold férjestől, gyermekestől Auschwitzban pusztultak el. A fasizmust csak Szeréna férje, Margit, Róza és leánya Edit élték túl.

Laufer Zsigmond és felesége már korábban elhunytak, a Kozma-utcai temetőben vannak eltemetve. Sírjukat 1991-ben több órai keresés után egy bozóttal benőtt vadonban Nagyival együtt megtaláltuk. (Itt található egy utalás ezzel kapcsolatban, ezek szerint mind ő, mind a felesége itt van eltemetve.) A sírkövön látható jel szerint Laufer Zsigmond kohannita (ez egy főpapi rend) származású volt.

Elsőszülött fiuk, Lelkes (Laufer) Kálmán a litográfus (kőrajzoló) szakmát tanulta. Amikor segéd lett, a kor szokásai szerint valcolni indult. Ez vándorutat, tapasztalatszerzést jelentett a környező országokban. Erről többször mesélt, mint a munkásszolidalitás szép példáiról. Ha egy új városba érkezett, a helyi szakszervezetben mindig kapott segélyt és szállást. Ha volt munkaalkalom, néhány hónapot ott dolgozott. Ha olyankor érkezett egy új városba, amikor a szakszervezetben már nem talált senkit, a helyi nyomdában a kollégák kalapoztak a számára. A valcolásra vonatkozó konkrét adatok az akkori szakszervezeti tagsági könyvben találhatóak.

Hazatérte után a Grafikai Munkások Szakszervezetének vezetőségébe választják. (Ebbe tartoztak a litográfusok, cinkográfusok, később az offset vonalon és mélynyomásban dolgozók.) A szakszervezet helysége ekkor az Aréna út (ma Dózsa György út) és Damjanich utca sarkán lévő Aréna kávéház alagsorában volt. Gyermekkoromban többször vitt oda magával. Ezt azért említem meg, mert nem hiszem, hogy még valaki rajtam kívül erre a szakszervezeti helységre emlékezik. Dolgozni végig a Glóbusz Nyomdában dolgozott, 72 éves korában mint litográfia osztályvezetője ment nyugdíjba.

A század első évtizedében került ki a Pukl család hűvösvölgyi nyári faházába Pataki Béla litográfus kollégája révén, aki Pukl Máriának a férje volt. Itt ismerkedett meg Pukl Stefániával, akivel 1911-ben házasságot kötött. A vegyes házasságot mindkét családban heves ellenérzéssel fogadták. Saját családjában különösen nagy felháborodást váltott ki, hogy házasságkötéskor reverzálist kötöttek (vagyis, hogy a születendő gyermekek nemre való tekintet nélkül az anya vallását, a katolikus vallást követik). Ez évek múlva szülőknél kissé enyhült, de a testvérekkel való viszony – akik még azért is lenézték, hogy munkás lett – mindvégig fagyos maradt. Kivételt csak Róza húga jelentett, akit szintén lenéztek, mert kevés iskolát végzett és egy vasúti kalauzhoz ment férjhez.

Az I. világháborúban nem sorozták be, mert csak egy füle volt. A Tanácsköztársaság idején házbizalminak választották. Ezért később feljelentették, egy ideig bújkálni kényszerült. 1945-ben Mátyásföldön megszervezi a Szociáldemokrata Pártot, melynek elnöke lesz, megválasztják a Nemzeti Bizottság elnökének és a Pest megyei Törvényhatósági Bizottság tagjának. (Minderről bővebben a hátrahagyott iratokban.)