Protestálok:)

Olvasom a weboldal alcímét….és kicsit kirekesztettnek érzem magam, ezért kéretik javítani:

A hajdan a mátyásföldi Pilóta utca 5 alatt élő Lelkes család és leszármazottainak és BESZÁRMAZOTTJAINAK családi lapjára.

Vagy legalább mint Durellnél, akkor legyen: leszármazottjainak és egyéb állatfajtáknak családi lapja, már ezzel is kiegyezem…

Vagy leszármazottjainak és az azokat pártoló tagoknak….

Miklós nagyapa szellemisége pont abban volt megkapó, hogy minden “bevándorlót”, köztük engem is családtagként kezelt már pusztán a barát státuszból adódóan, Zsuzsa és Niki is ezt a befogadó hajlamot örökölte, és mi is ezt fogjuk képviselni Katival….

Szóval kéretik javítani, hogy amolyan jött-ment, amúgy is nemzetiségi szagú Horváthként:), melynek egyediségén a doktori cím sem sokat javított, mégiscsak “LELKESEN” jöhessek erre az oldalra.

Verológia

Apa, van egy ötletem, mondja lányom….pont az az ötletem, ami neked van…..


Apámat, mert nálunk ez családi hagyomány, faternak hívom….Verkával kint voltunk a szigeti, dunai telkünkön és hazafelé a csónak felült a homokpadra, nehezen indult meg a hajó….Verka a Duna közepén ránézett nagyapjára, aki a hajó másik végében épp Szofival mosolyduettezett (vagyis mindketten vigyorogtak) és odakiáltott neki: “Fater, miért nem tudott elindulni a csónak?:)”


Kópé, az első kutyám a szigeten van eltemetve, emlékét a sírja mellett álló szomorúfűzre tett póráz őrzi….megmutattam Verkának, hogy hol van eltemetve KÓPÉ, mire Verka: ássuk ki apa, nekem kell egy kópé….elmagyaráztam neki, hogy ez már nem fog menni, de majd a Zsivány utáni távoli jövőben egyszer lehet majd egy Kópénk…Verka ezután fennhangon magyarázta nagyapjának ebéd közben, hogy, mivel nem áshatja ki, ezért majd a következő kutyája lesz Kópé…


A nyúl az én mániám, szerintem jó dolog nyulat tartani, tavaly volt is Nyúl Úr, egy öreg, de kedves oroszlánfejű nyúl, akit aztán 4 hónap után véletlenül hagytam hőgutát kapni, vagyis megsütöttem:(, mert elfelejtettem árnyékba tenni. Magyarázkodhatnék, de sajnos az én hibám volt…

Verka szerette Nyúl urat, elfogadta azt is, hogy meghalt, már amennyire ezt 2 évesen értette…aztán idén megindítottuk a kell egy új nyúl hadműveletet…

1. Kati nemet mondott, azzal, hogy ha Vörit Verka minden nap megeteti, jövőre újra próbálkozhatunk.
2. Anyám nemet mondott, nem kell a teraszára nyúl, Verka hiába kérlelte.
3. Niki intézett nyulat, de Varsányba és rövid időre, ráadásul tenyészeti célút, nem pedig simogatástűrőt, már előre félek.
4. Zsuzsa a csokinyúlban hisz.
5. Apám a nyúlpörköltben hisz.

Szóval vesztésre állunk a lányommal, aki bevetette az utolsó érvét is, persze az Árkádban, kiabálva, hogy mindenki hallja:

“De apa, akkor is vegyük meg, én majd etetem, meg itatom és nem sütöm meg, mint te…:)”

És akkor még mi lehet a nyúlon túl….:):):)


Apám, ha Verka ott van náluk, mindig csinál neki pattogatott kukoricát. Aztán amíg el nem fogy, megy a vita, hogy a nagypapa is ehet e belőle, vagy csak Verka. Legutóbb, miközben mikrózták a kukoricát, Verka hangosan kifejtette, hogy ebből az adagból aztán mindenki, de tényleg mindenki ehet. Apám soha nem látott boldogsággal hozta be a nagy tálban, hogy akkor végre egy tálból fognak kukoricázni….mire Verka: nagyapa, ebből mindenki vehet, mindenki…..de te nem vehetsz nagyapa:):):) és kezdődött a civakodásuk előről….


Anyám ma leszídott, hogy Szofit élőben az édesanyjának, vagyis a dédinek még nem mutattuk meg. Verka, aki mellettem állt, így kommentálta: Nóra (anyám), a másik dédi, a varsányi Csabis dédi már sajnos meghalt, így neki nem tudjuk megmutatni a Szofit. Majd rámnézett: apa, mutassuk meg a másik dédinek a Szofit, mielőtt meghalna. Én így kommentáltam: Szofi várható születéskori élettartamát nézve még van időnk, csak a dédi tartson ki.:) …

Unoka dolgok

Anna első betűi

Nagyon szeretek az unokáimmal játszani, ezért is nagy örömöt jelentett, amikor a már majdnem 4 éves Anna első betűivel megajándékozott. Igen, megajándékozott, mert nem egyszerűen betűket kezdett rajzolni, hanem lerajzolta a kakaóscsigákat, amit az oviba szoktam vinni, amikor érte megyek és aláírta MAMA.

Persze korábban is kérdezgette melyik az Anna betű (A) és a Vera betű (V), de szavakat még soha nem írt. (Gondolom, a MAMA leírásában a szülők keze is benne volt, de így talán még nagyobb az ajándék.) – Nem volt benne (a szülő).

Anna első lovagja

Egy áprilisi napon az óvodából hazafelé virágokat szedtünk néhány ovis barátnőjével a hazafelé vezető úton. A lányok – Anna, Rozi, Luca, Jázmin és még néhány barátnőjük – nagy csokor kutyatejet és százszorszépet szedtek. Jázmin még Annát is magajándékozta néhány virággal. Már majdnem az autónál voltunk, amikor egy kisfiú szaladt oda Annához (mint később megtudtam, Máté volt, Anna egyik ovistársának a bátyja) és három nagyon szép pitypangot adott Annának. Anna kicsit szabódott, de mivel a lányok közül csak ő kapott virágot Mátétól, láttam rajta, hogy örül.

Vera csomói

Vera nagyon szereti a lufikat, különösen a hosszú rúd alakúakat. Persze, Verára jellemzően mindig kitalál valamit, ami a megszokottól eltér. A lufikat kötözésre használja, beköti velük a babák „sebeit”. Csak az volt a baj, hogy a lufik rugalmasak, így ha elengedte a kötést az leesett a babáról. Addig próbálta utánozni azt, hogy én hogyan kötöm meg a lufit a baba „fájós” lábán, vagy kezén, hogy egyszer csak sikerült. Nagyon büszke volt a művére, és azóta mindennap szorgalmasan gyakorol.

Gyerekszáj

Anna 2 cicával játszik, én is szeretnék bekapcsolódni a játékba és megkérdem:
– Ezek a cicák fiúk vagy lányok?
– Mire Anna: Én fiút nem tartok, mert kislány voltam kiskoromban.

Vera nagyon szeret közösen játszani, de csak azt, amit ő talál ki.
Egyik este megfogja a kezem, és kéri, nagyi gyere boltost játszani, én leszek a vevő, te a vásárló.

Anna nagyon szereti a szabályokat, mindenkit figyelmeztet, ha egy szabályt a véleménye szerint megszegnek. Vera gyakran megszegi ezeket, ebédnél nem hajlandó a székében ülni, ha már nem eszik, és az asztal körül szaladgál. Anna nézi, majd rám néz, és mivel Verát senki sem szidja össze, boldogan követi a rosszpéldát. (A nagyszülőknél lehet, hogy a nincs szabály a szabály?)

Vera rajong a plüssállatokért, közel 100 db-os állatsereglete, állandóan gyarapszik, de új „barátokat” szeretne. Egyik reggel azt mondja, nagyi vegyél nekem egy új cicát. Mire én:
– De Vera már vagy 8 cicád van.
Vera válasza:
– Nem is nekem kell, a cicáimnak kell új barát.

Amióta Szofi megszületett Vera is átalakult anyukává, ringatja, tanítgatja plüssállatait, sőt naponta többet is előhúz a trikója alól, közölve velünk, hogy most született.

Mindkét nagyobb lány unokámat, nagyon érdekli, ki a fiú és ki a lány a családban. Valószínűleg gyanús lehetek, mert Vera naponta többször is megkérdi nagymama te fiú vagy? Laci fiamnak hosszú haja van, Vera úgy gondolta, ő biztosan lány, viszont Laci a kérdésre az válaszolta, hogy fiú. Erre Vera utána ment a WC-be ellenőrizni igaz-e.

Annával virágokat válogatunk, mert nagyapa helyett mi szerettük volna megvenni a virágokat Nőnap alkalmából. Boldogan válogatunk, és beszélgetünk az ünnepről, hogy egyszer az évben, a nők, lányok a fiúktól virágot kapnak, hogy megünnepeljék őket. Egyszerre Anna elszomorodik, és sírni kezd. Én ijedten kérdem mi a baj. Mire Anna, az hogy csak egyszer kapunk virágot.

Annával a cinkotai temető mellett megyünk el autóval, kinéz és magyarázza nekem, tudod nagyi ez egy temető, és itt vannak a régvolt emberek, a sírkövekre rá van írva a nevük, hogy emlékezzünk rájuk.