Ha arra gondolok, hogy mi történt Nagyapa halála óta, akkor az első dolog, ami eszembe jut, az egyik visszatérő álmom. Úgy hívom ezt az álmot, hogy öreg ház. Álmomban egy öreg házban bolyongok. A padláson, a pincében csodálatos rejtett termekre, szobákra lelek, ahol könyvek, tükrök, szekrények, ágyak mesélnek ősi történeteket. Felemelő a gazdagság, amit a falak rejtenek, de amikor úgy döntök, hogy megóvom, kiderül, hogy már beszakadt a padló, dőlnek a falak, hogy itt már élet sosem lesz. Egyszerre rémísztő, szomorú és felemelő ez az álom. Lehet, hogy a tárgyi emlékek és épületek nem vészelnek át generációkat, de az igazi örökség a szívben van.

Második, ami eszembe jut, az a család. Katival 23 éve vagyunk házasok és mindvégig egymás szeretete és tisztelete hatotta át az egységünk és ebben cseperednek gyerekeim. Fiam kitűnő hallgató a matematika szakon az ELTE-n. Kati lányom (született január elsején, mint az anyja és ugyanúgy hívják mindkettőjüket) a Trefort gimnáziumban, Kamilla lányom a Patronában tanul. Amikor esténként csendben hallgatom, hogyan csevegnek a lányok, látom ahogy a fiam tervezget, vagy éppen a feleségem főzi a húslevest, arra gondolok, hogy vajon nekünk is ad az ég 69 évet?

Nagyapa azt várta, hogy Nobel díjas leszek. Még lehetséges, de matematikailag igen kicsi az esélye. Az akadémiai világgal már csak halvány a kapcsolatom. Ugyan minden évben van egy kurzusom Franciaországban a Pau-i egyetemen és 5 éve vezetem a Logisztikai szakot a Neumann János Egyetemen, a munkám sokkal inkább a megvalósítás felé fordítottam. Lacival közösen alapított Optasoft szépen növekszik évről évre. Egyre több a nyugati ügyfelünk. Tavaly 75%-ban amerikai, ír, holland ügyfeleink voltak és büszke vagyok arra, ahogy a csapat értékeket és minőséget alkotva érik. Hiú perceimben azzal áltatom magam, hogy vezetőként ez rajtam is múlott.

A család és a családon belüli szeretet tisztelete után a második, amit örökségül kaptam, az a tudás szeretete. Sosem álltam le és mindig újabb és újabb dolgokat tanulok. 11 olyan képesítésem van, amelyek mindegyike alkalmas arra, hogy önmagában abból megélhessünk. Mind közül a legizgalmasabb a szarvasgomba. 

40 éves koromban megajándékoztam magam egy kutyával, hogy egy újabb misztikummal bővüljek. Magam akartam találni erre a méreg drága és elérhetetlen föld alatti gombára. Eleinte olyan volt, mint tűt keresni a szénakazalban. Azt hiszem sokan feladták volna, de én makacs vagyok, mint a Nagyapám, és csak küzdöttem tovább. 2 év után sikerült. Kiköltöztünk egy hónapra az erdőbe kisgyerekek, Kati, Pami és én. Addig gyakoroltam, amíg meg nem tanultam a gombakeresést. Egyszer, amikor a gombászásról, 4 kg gombával, a kutyával és a gyerekekkel a hátsó ülésen, hazaindultunk, Kati lányom megszólalt: „Apa, ha Te valamit a fejedbe veszel, azt tűzön vízen át megvalósítod!”

Eleinte hajószakács akartam lenni, aztán erdész, majd vegyészmérnök. Mérnök lettem, de sosem tudtam magam olyan jól érezni a munkámban, mint az erdőben. Úgyhogy, nyugdíjas koromra is gondolva, vettem 10 hektárt a Bakonyban. Elindult az erdőtelepítés. Ma már 18 hektáram van, 30-40 ezer tölgyfa csemetém. A Som hegy mögött bukik le a nap és úgy érzem, amikor a földemen vagyok, hogy megérkeztem. Augusztusi estéken 150 méterre bőgnek a szarvasok, tavasszal a pacsirta dalol, nyáron van egy gólyánk, róka kaffog esténként. Annyi csoda ér, hogy el sem lehet mesélni. Elvégeztem a Permakultúra tervező képzést az Oregoni egyetemen, hogy minél élőbb és természetesebb gazdaságot hozhassak itt létre. Azt tervezem, hogy az unokáim ebben a 180000 négyzetméteres kertben játszhatnak majd napestig, fák és állatok között. Szabadon szüretelhetik a sok-sok gyümölcsöt a fákról. Pont úgy, ahogy egykoron az unokatestvéreimmel én is tehettem, Nagyapaék csodálatos kertjében…