Az elmúlt 15 év, huhh. Laci kérte szépen, hogy foglaljuk össze, mi történt velünk amióta nincs családi össztalálka. Nekem kicsit mozgalmas volt az elmúlt 15 év, bár előtte sem unatkoztam. Nem tudom, ki mikor vesztette el a fonalat velem kapcsolatban, de 2005-ben ugye meguntam Tibit, és a nem annyira szeretetteljes kis házasságunkat és főleg azt, hogy nem csak ketten voltunk benne, és a harmadik nem egy gyermek volt. A válásunk 2007-ben lett végleges, én 2005 novemberében költöztem Anyuékhoz vissza és két csudaszép évet töltöttem otthon extra gyerekkorként. Máig visszasírom! Gyerekként is jó dolgom volt, de ebben a két évben Anyu és Apu teljeskörűen támogatott mindenben. Nyugodtan meggyászolhattam a 11 éves kapcsolatomat, beszerezhettem egy szép fekete-fehér cicust és belevághattam a „francba a pasikkal, macskás nő leszek” életvitelembe.
2006 közepe táján úgy gondoltam, hogy azért nem lenne baj, ha elkezdenék saját fészek után nézelődni, mert jó Anyuékkal ugyan, de 31 évesen azért már illene magamat menedzselni. Így élve a gaz gyurcsányi svájci frankos hitellel, belevágtam egy kislakás megvételébe, ami még csak papíron létezett. Aztán megépült, imádtam. Csodák csodájára exsógornőm, Zsu is ugyanabba a házba vett lakást párjával, így a Szabó család továbbra is követte életutamat. Főleg, hogy közben Tibi is fel szerette volna melegíteni a kapcsolatunkat. Én nem szerettem volna. Elsősorban azért , mert 2007 novembere táján egy nagyon kedves barátnőm megkérdezte, nem lenne-e kedvem a barátnőjének bátyjával megismerkedni. Kérdeztem, macskákat szereti-é. Szereti. Akkor jöhet, válaszoltam.
Ezután felgyorsulnak az események, 2008 januárjában két hét szkájp randi, két valós randi után úgy döntöttünk Attilával, hogy vének vagyunk már a lassú tempóhoz. Csak azért nem aludt minden nap nálam, hogy néha aludjunk is. Az év végére már összeköltöztünk. 2009-ben pedig a mostani lakásunkba a kilencedik kerület közepén. Körülbelül a beköltözésünk után három hónappal kibuktam neki, hogy döntse már el, hogy a rumli szoba milyen funkciót kapjon: gyerekszoba, vagy iroda legyen. Megijedt. Gondolkodást kért. Jogos volt a rémület, ugyanis mikor megismertük egymást, ő már 40 éves vénlegényként tekintett magára, akinek ez a hajó elúszott. Hagytam kicsit főni a levében, de végül egy évre rá a gyerekszoba mellett döntött, helyesen.
Sajnos itt egy kicsit megakadtunk. Mert bár az első baba nagyon hamar megfogant, gyakorlatilag az első alkalommal, nem volt velünk, csak 9 hetes koráig. Ezt a 12 hetes UH-on tudtuk meg, két nappal az esküvő előtt. Pénteken feküdtem be a kórházba, az esküvőre pont odaértem, majd vissza a kórházba, mert elrontották a műtétet. Fél évet vártunk és egy újabb babát vesztettünk el, szintén 9 hetesen. Ekkor már a szülész dokim is azt mondta, valami nem stimmel, és tovább küldött egy specialistához. Pajor professzor, mikor meghallotta Zoli agyi infarktusát, közölte, hemosztázis. A következő baba 36 és fél éves koromban fogant meg, 2011 szeptemberében és azonnal vérhígítóval kellett magamat szúrni. Kilenc hónapot feküdtem, szinte mozdulatlanul, félidőben lábat felemelve, mert Gergő úgy döntött, túl kíváncsi a világra. Hősként végig bírta a teljes kiírt időszakot, és a végén nagyon ügyesen, gond nélkül jött a világra.
Lehet, hogy lettek volna testvérei, ha fiatalabbak vagyunk, de most neki is nagyon örülünk. Ha ránézek Anyu és Peti néz vissza rám. És persze az összes makacsságom és rossz szokásom. Meg a jók is. Persze Attila is, mert nagyon erősen az apjára is hasonlít. giczi, assa- és ablanczkürti Ghyczy Gergely Tamás, mert nem elég, hogy szegény félig Szerencsés/Lelkes, de a másik ágon kutyabőre is van. És még kilenc éves sincsen.
Azóta mióta kiscsalád lettünk csak loholunk magunk után. Pislogok egyet és már ovi, most már a suli. Szinte levegőt sem tudunk venni, mindig történik valami. Gergő pedig mindenre fittyet hányva fejlődik, okosodik, és kiskamaszodik.
Számomra ezek voltak a fontos történések. Kíváncsi vagyok Rátok. Hiányoznak a találkozók.