Fekete pálya

2015-02-19 11.03.52Tegnap délelőtt szánkót kölcsönöztünk és szánkóztunk Annával és Áronnal. Anna persze inkább síelt volna, de ez nem újdonság. Áron férfihoz híven az elején kijelentette, hogy ő csak elöl hajlandó ülni a szánkón és “ő vezet”. Ezen persze Anna jókat kuncogott, mert abban merült ki, hogy fogta a szánkó kötelét, mint kormányt. Ahogy viszont az életben is szokott lenni, Anna nem ingatta meg Áront abban a hitében, hogy ő vezet, hanem mögé ült és a háttérből a lábával kormányzott 🙂

Áron még szánkozott volna, de egy óra elteltével vissza kellett vinni a kölcsönzött szánkót és igazság szerint rólam is csurgott a víz, miután 8-10 alkalommal felhúztam Áront a hegyre …

Ebéd után aztán  következett a tervezett fekete pálya síelés. Elmentünk autóval Areh-be, majd átsíeltünk Partizankara, ahol egy kellemes piros pályán síeltünk, majd továbbcsúsztunk Videcre a fekete pályára. Ezekről a pályákról az derült ki, hogy tényleg csak sílécen lehet őket megközelíteni, vagyis ügyelni kell arra, hogy legyen idő visszasíelni oda, ahonnan indultunk. Mi Videcbe 3 óra körül érkeztünk, a felvonók 3:45-kor zárnak, így nyugodtan felmentünk és kissé félve, de elindultunk óvatosan lefele a fekete pályán, amin aztán Anna is simán lesíelt (szerencsére nem volt jeges), így a kitűzött célt teljesítettük. Amikor azonban leértünk a pálya aljára láttuk, hogy nem megy a felvonó, gyűlnek az emberek. Ez 5 percig teljesen átlagosnak tűnt, de az emberek csak gyűltek és a felvonó csak nem indult. 15 perc után a kezelő motoros szánra ült és elhajtott felfele. Végül kb. 25 perc várakozás után indulhattunk fel. Mivel már 3:40 volt, reméltem, hogy szónak a többi pályának is, hogy menjenek 10-15 perccel tovább a felvonók, de ennek az ellenkezője történt. Mire felértük, a visszavezető út Arehba már le volt zárva. Már választásunk nem lévél Bolfenk felé kellett vennünk az irányt lécen, az autó viszont Arehban volt. Szerencsénkre Bolfenkbe érve pont indult a síbusz Arehba, így felpattantunk és visszabuszoztunk az autóhoz, sikeresen zárva ezzel a napot.

2015-02-19 19.54.41Amire még rájöttünk a mai napon a kalandok során az, hogy felesleges volt síbérletet vennünk összesen kb. 60ezer Ft-ért kettőnknek egy hétre. Ezeken a belső pályákon ugyanis nem voltak kapuk, senki nem kérte a bérletet (feltételezték gondolom, hogy az areh-i vagy bolfenk-i pályákról síelnek át, ahol a bérletet már úgyis megvették. Viszont ha az ember reggel felmegy Areh-ba a busszal (ami szintén ingyen van), majd onnan lesíel ezekre a helyekre (közben nem kellett felvonózni), akkor Videc tetején végezve le tud csúszni Bolfenkbe a kiindulópontra úgy, hogy bérletes felvonó nem járt aznap.

Este a családdal még lementünk a kabinos felvonóval Mariborba egy rövid sétára, majd vissza. A kabinban készült az alábbi “selfie”.

 

Síelés 2015 – Esti menet

Ma nem síeltünk napközben, hanem múzeumban voltunk, amit az interneten néztünk ki. A múzeum Maribor történetét mutatta be. Nem volt rossz, de kissé tulsúlyban voltak az I. és II. világháború eseményei, ami nem igazán gyerekes látnivaló. Valószínűleg csoportok szokták látogatni, nem lehet sok a betévedő turista, ugyanis a mi kedvünkért nyitották ki a termeket, kapcsolták fel a világítást és fűtést … Pár kép ami ott készült.

2015-02-18 12.25.19

2015-02-18 19.36.59
Miután megebédeltünk Mariborban délutáni alvás következett kivételesen Annának is, ugyanis a pályák délután 4 órás zárása miatt nagy sielést már nem tudtunk volna csinálni, így a 6-tól 9-ig tartó esti sielés mellett döntöttünk. Ilyenkor csak Bolfenk van nyitva, de mint kiderült majdnem a teljes pályarendszer, így síelhettünk kivilágított piros és kék pályán is Annával. Kicsit hideg volt és a pályák is jegesek voltak, de azért majdnem két órát síeltünk Annával és kivételesen a végén ő mondta, hogy elfáradt. Csináltunk egy képet a kivilágított piros pályáról és Maribor esti fényeiről.

Síelés 2015 – folytatás

Maribor_palyakTegnapra Kriszti kissé jobban lett, Áron viszont elfáradt így a délelőtti síelés helyett bevásároltunk egy maribori bevásárló központban, kora délután pedig Annával kettesben mentünk síelni egy másik pályarendszerre. Mariborksko Pohorje síterep két nagy részből áll: Bolfenk (képen balra) és Areh (kép jobb szélén). Mi Bolfenkben lakunk, közvetlenül a felvonók tetejénél. A pályák  egészen Mariborig lemennek, de Mariborban lassan tavasz van, így az alsó pályák már nem üzemelnek, csak a fenti kék és piros pályák. Mi Annával viszont Areh felé vettük az irányt, ahol tavaly is sokat síeltünk. A csákányos felvonó mellett kék (15) pályán keztünk, majd felmenve a csákányos felvonón a másik oldalon található piros pályán síeltünk két kört (16). Ezután átsíeltünk a Pisker II-nek nevezett 6-os ülőlifthez, amit Anna már nagyon várt, ez ugyanis egy piros pálya egy nehéz, tavaly “fekete-pirosnak” elnevezett szakasszal, aminek tavalyi többszöri besíelésére Anna azóta is nagyon büszke (tavaly az első menetet ezen a szakaszon a hátán tette meg, így nagyon kellett győzködni, hogy újra megpróbálja, de annál nagyobb lett a sikerélmény).

2015-02-17 15.39.562015-02-17 15.40.29Szóval miután a 19-es kék szakaszon átsíeltünk, indultunk lefelé a felvonó aljához. Idén viszont további nehezítést kaptunk, mégpedig olyan ködöt, hogy kb. 5-6m volt a látótávolság. Azt, hogy hol a pálya csak onnan tudtuk, hogy amikor a széléhez értünk megláttuk a kijelölő karókat. Ahogy beértünk a ködbe Anna már kérdezgette, hogy “ez nekem biztosan menni fog”? De én bíztattam, hogy persze, főként azért, mert átléptük már a “point of no return”-t, vagyis kb. 50m-el a pálya közepéig leérő tányéros felvonó alját, vagyis választásunk már csak az volt, hogy lécen megyünk le, vagy nadrágféken. Végül szépen óvatosan lesíeltünk az aljára, ahol Anna kijelentette, hogy ő nem is tudja hol volt ebben a “fekete-piros” rész, ez egyszerű piros pályának tűnt. Egyébként az aljára érve én ijedtem meg kissé, ugyanis egy lélek nem volt, ahogy a pályán sem láttunk, és a felvonó sem látszott a ködtől, így egy pillanatra azt hittem, hogy a köd miatt egyszerűen nem vettük észre, hogy le van ma zárva ez a pályaszakasz (egy egyszerű táblával szokták jelezni a pálya közepén) és a felvonó nem üzemel. Szerencsére nem így lett. Ahogy a felvonó a felénél kiért a ködből, nagyon szép napsütés lett, akkor készítettük a jobb oldali “selfie”-t. Felérve síeltünk egyet a 22-es kék pályán, majd a tányéros felvonó aljáig (ez az a régi “csehszlovák” rugós-tányéros, így Anna a léceim között utazott), aminek mi voltunk az aznapi utolsó utasa, ahogyan a 22-es kék pálya felvonójának is, amelynek tetejétől csúsztunk vissza Arehbe, az autóhoz.

A 15-ös kék pálya besíelésekor láttuk, hogy idén működik Partizanka és Videc is, amelyekhez csak sílécen lehet eljutni (14-es kék pálya) és van rajtuk egy fekete pálya is, viszont ennek kipróbálásához már késő volt, ugyanis ki volt írva, hogy zárás előtt 1,5 órával induljunk csak arra, nehogy ott ragadjunk. Így maradt még kihívás a következő napokra is. Anna ugyanis addig nem hajlandó hazamenni, ameddig egy igazi fekete pályát nem síelünk be …

Síelés 2015 – Ismét Maribor

2015-02-16 15.01.07Ismét eljött a várva várt (legalábbis Anna által nagyon várt) rendes éves síelés. Mivel idén Anna már iskolába jár, ahonnan nem illik csak úgy hiányozni, ezért jó előre lefoglaltuk a szállásunkat a síszünet idejére. Egy dologgal nem számoltunk, hogy síszünet ide vagy oda, az iskolai farsang a szünet első hétvégéjének péntekén van, ami meglehetősen sok feladatot ró még az olyan szülőkre is mint mi vagyunk – minden Waldorf intézményben többségben vannak a nagyon agilis szülők, mi nem ezek közé tartozunk -, legalábbis a Krisztire …

Szóval indulás szombaton, előtte nap Kriszti egésznap jósnő volt a farsangon, estére már rázta a hideg, de azért szombat késő délutánra összeszendvetük magunkat az indulásra és elindultunk. Az út idén szerencsére különösebb események nélkül telt, este 10 körül megérkeztünk a szállásra. Idén mindenkinek kölcsönöztünk sífelszerelést, hiszen a Kriszti a végén már lelkes volt tavaly, Áronnak meg nem volt választása.

2015-02-16 10.26.25Vasárnap reggel a Kriszti továbbra sem érezte jól magát, így én a két gyerekkel indultam a sípályára. Ismerve Áront azt gondoltam, hogy már a bakancs ráadásánál vége lesz az ő sielésének (nem szereti a kicsit is kényelmetlen dolgokat), de tévedtem. Mindhárman bakancsban kicaplattunk a pálya tetejére. Itt viszont hamarosan két tűz közé kerültem. Áron azért kiabált, hogy hagyjuk abba, illetve vegyük le a lécet és felvonózzunk – hiába próbáltam megértetni, hogy ehhez le kell menni a pályán-, Anna pedig azért volt egyre ingerültebb, hogy vigyük már vissza az Áront anyához és sieljük ahelyett, hogy itt lötyögünk. Végül Áron a lábam között lesíelt a kék pálya aljára (nem gondoltam, hogy ilyen “kakáló” pózban mennyire nehéz síelni), felvonóztunk hárman az ülős felvonón. A második menet egy kis tányéros kékpálya volt, ahol próbáltam volna Áront is síeltetni kicsit (elmegyek 2 méterre és odasíel hozzám), de sajnos amilyen vadmarci az életben, olyan félénknek bizonyult a pályán. A végén a tányéros felvonón is a hónom alatt jött fel.

Délben letettük Áront aludni, így Annával saját szavai szerint “végre síelhettünk” nem “bébi”, hanem piros pályán. Estére viszont kiderült, hogy a Kriszti tüdőgyulladás gyanús, így este a másnapi hazautat terveztük.

Végül még itt vagyunk, folyt. köv. majd holnap …

 

Sztenderd kérdések

Egy hetes Maribori vakációnk mindennapos alap kérdései.

Anna
Reggel: Ugye megyünk ma sielni? Mikor megyünk már?
Kora délután (délelőtti sielésből hazatérve): Ugye megyünk délután sielni? Ugye nem akarunk kirándulni/várostnézni?
Délután (alvás, városnézés, vagy kirándulás után) Ugye megyünk az esti sielésre (van kivilágított pálya)? Mikor megyünk?
Bármikor (ahogy mennek a napok egyre sűrűbben) Miért csak egy hétre jöttünk? Ugye most már minden nap sielni akarunk (nem kirándulni, várostnézni vagy egyéb unalmas tevékenységet folytatni)?

Apa
Déltől folyamatosan: Anna, valld be, hogy most már tényleg elfáradtál!
Este: Ugye ennél többet már nem lehet egy nap sielni, ugye Anna? Te is elfáradtál, nem? (A választ gondolom sejtitek.)

Persze eddig minden nap sieltunk 2-3 órát, esti sieléssel minimum 4-et, de Anna szerint a jóból nem árt meg a sok (egyedül azt fájlalta ma már, hogy éjszaka csak kék pályát nyitnak ki, ami “bébikönnyű”).

Sielés Mariborban – day 3

2014-03-11 12.52.11
2014-03-09 15.41.26

A Németh család síel. Szokásos módon a szokásoktól eltérően – anya csak este hajlandó (van este kivilágított sípálya, juhééé:),  apa pálinkát hoz (hátha anyának kell, de inkább neki), Anna egyedül, mint a golyó le a felnőtt pályán, a végén padlófék, befordul a felvonóhoz, kártyát előveszi, tányéros felvonóba be, fent kiszáll majd lesuhan és újra előröl az egész –  teljesen önjáró, akárcsak otthon, a szülők beletörődtek már, hogy nem lehet az iramot tartani vele. Németh Áron, a család legkisebb és leghangosabb tagja a háti hordozóban dohog, elégedetlen, mint mindig…

Anya és apa leereszkedik a libalegelőnek csúfolt pályára, ahol apa kezébe veszi anya sítechnikájának a csiszolását. “Anya, kérsz egy kis páleszt?” – kezdődik az óra. A kezdőlökés megvolt, anyának nagy szüksége van Viktor tegnap nálunk hagyott házi készítésű szívmelengetőjére, mert ő az aki a teljesen sík pályán is képes egy akkora hátast dobni, hogy utána jöhet az “ügyelet”. Áron nem marad meg a hátihordozóban, apa ölébe száll át, a hordozó pedig új lakót kap a hegy tetején: a páleszt. Apa meglehetősen nagy nyugalommal tanítja anyát, aki az utolsó kanyarnál négykézláb landol a pálya szélén, ahol az olvadó hó saras dagonyát csinált. “Na egész jól megy már ez a kanyarodás” – mondja apa. Én vajon miért nem így érzem? De felemelő érzés, hogy apa megpillantotta bennem az őstehetséget! Közben Anna suhan el mellettem. “Nézd anya, így kell csinálni – pizza utána sültkrumpli!” Kiscsillagom – gondolom magamban – ha én ilyen sebességgel mennék, akkor a pálya végén beleszállnék a Hüttébe! Az óra megy tovább, a pálesz fogy, a feszültség csökken, a kanyarok jobban kanyarodnak, Áron keze viszont lilára fagyott, mert a kesztyűt mínusz tízben sem venné fel…szóval mennünk kell. Most Anna dohog, ő még síelne (megjegyzem, fél kilenc van és lassan zárnak a pályák). Mi apával felkaptatunk a pálya szélén, léc, bot, Áron kézben – a páleszt Anna viszi – mit kapnánk a gyermekvédelmitől otthon. Mondom is apának, hogy elképzelhető hogy az emberek a felvonón azt gondolták, hogy ez a két alkesz lejött ide a pályára szórakozni, hogy jól összezúzzák magukat.

Azért mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy elvonókúrára még nem kell mennünk, maximum Annának síelvonóra – tiszta megszálott ez a gyerek – nem tudom, kitől is örökölte? Az ügyességét, biztos nem tőlem. A nap tanulsága: bárcsak egyszer úgy síelnék, mint Anna. A ‘kölök” négy nap alatt megtanulta azt, amihez nekem évtizedek kellenének.

Így volt, nem így volt, mese volt…

Az “Újvilág” felfedezése: Ültetvények

Oak_Alley_PlantationAz első napi “francia negyed”-beli séta után második nap az autóbérlés mellett döntöttünk. Az autókölcsönzőben először is elkérték a magyar jogosítványomat, majd a fickó elővett egy könyvet, amiben látszólag minden ország jogosítványának képe volt, angol nyelvű útmutatóval. Kinyitotta “Hungary”-nál, majd 5 perc nézegetés után úgy döntött, hogy a jogosítványom rendben van. Innen ment minden, mint a karikacsapás, végül, mivel kis autót kértem, kaptam fekete Toyota Corolla-t. Egy segítséget kellett még kérnem, mielőtt visszaindulhattam volna a hotelhez, hogy mondja el pár szóban hogyan működik az automata sebességváltó, mert ilyen autót még nem vezettem. Szerencsére nem furcsállotta a kérdést, úgyhogy 1 perc bemutatás után indulhattam is.

A sebességváltó még rendben is volt, azonban azt nem tudtam, hogy itt olyanok a fékek, hogy ha túl erősen nyomom, akkor beindul egy vészfék rendszer és hiába lépek le a fékről, az autó már akkor is blokkolva megáll. Na ezt a blokkolva megállást 3-szor sikerült az autókölcsönző és az 50 méterre lévő lámpa között eljátszanom, így elgondolkoztam, hogy nem érte volna még meg azt a 20 dollárt a teljes körű biztosítás (vagyis, hogy ha más autójában kárt teszek, akkor azt is fizesse a biztosító). A navigáció sem volt teljesen egyszerű itt ugyanis a legtöbb utca egyirányú, bármilyen széles is, de azért sikerült a hotelbe visszamennem a lányokért. A hotel környékén fizetős parkolás volt, de kellemes meglepetésre az automata a hitelkártyát is elfogadta.

Szóval fel a lányokért és a 15 perc múlva, már indultunk is az ültetvényekre. A tájékozódás szerencsére nem volt probléma, nem túl nagy, de olvasható táblákon mindig a megfelelő információ volt kinn. Szóval probléma nélkül felhajtottunk a 10-es számú államok közötti (interstate) autópályára és 20 perc autókázás után lehajtottunk a Missisippi mocsárvidékre. Itt egy nem túl jó úton kellett még kb. 30 percet autózni az ültetvényekig. Ezen a részen két érdekes dolog volt. Az egyik, hogy kb. 10 méterre az úttól már látni lehetett, hogy vízben állnak a fák, vagyis pár méterre végig ott volt a mocsár. A másik, hogy félúton ki volt írva, hogy börtön terület, lehetőleg ne álljunk meg és ne vegyünk fel stopposokat!

Az ültetvényeken cukornád ültetvényeket kell érteni, amelyeket francia vagy más gyarmatosító nemzetek családjai alapította és fekete rabszolgákat dolgoztattak. Elsőként a Kriszti által az útikönyvből kiválasztott ültetvényt látogattuk meg, ahol egy barátságos (tejbetök) amerikai cicát is találtunk, Anna nagy örömére. Az ültetvény összességében érdekes volt, de azért az jellemző Amerikára, hogy nagyon jól marketingelik a dolgokat (vagyis egyszerű, nem túl régi házak, romok köré érdekes story-t kreálnak és jól hirdetik).

Cisco Partnet Summit 2011 – New Orleans, USA

A Cisco Partner Summit egy évente megrendezésre kerülő esemény, amelyet a Cisco szervez. Célja, hogy a partnerek találkozzanak, eszmét cseréljenek a Cisco vezetőkkel és egymással. Az idei a 15. ilyen esemény, amely a gazdasági válság előtt jobb napokat is látott, de idén is 3000 résztvevője van (korábbi években a 10.000 résztvevős esemény sem volt ritka). Bámulatos nézni az a szervezési hatékonyságot, amellyel az amerikaiak egy ilyen eseményt megszerveznek. A esemény a New Orleans Convension Center-ben kapott helyet, amelyben összesen kb. 500 előadó terem van, közülük egy az a színházterem, amelyben a délelőtt közös előadásokat bonyolítják, és 4-5ezer embernek biztosít ülőhelyet és teljes rálátást a show-ra. Ugyanis is nem egyszerű előadások vannak, hanem valóban show-t szerveznek a résztvevők.

Cisco_summit_openA keddi nyitó előadást egy karneváli zenekar és felvonulás vezette fel. Minden nap 3000 embert ebédeltetnek meg, minden probléma nélkül. Minden sarkon, folyosón irányító emberek állnak, akik navigálnak, hogy éppen milyen esemény merre van, merre kell menni. Az ebédlőben is 8 részre vannak osztva az asztalok és folyamatosan nyitják meg az új részeket és irányítják oda az embereket, ahogy a korábbi rész kezd telített lenni, így nem kell helyet keresgélni.

Az esemény három napos. Minden nap egy “general session”-el kezdődött a nagy előadóban, amelyen minden meghívott részt vett és Cisco vezetők meséltek a Cisco jövőképéről és stratégiájáról nagy vonalakban. Ebéd után különböző szempontok szerint, kisebb termekben mélyebb előadások voltak. Első nap régió szerinti bontásban: US/Canada, Európa, feltörekvő piacok (=”emerging markets”, ide tartozott Magyarország is), Ázsia, Kína, Japán. Második nap technológiák szerint: határok nélküli hálózat (Borderless Networks), együttműködés (Collaboration), adatközpontok (Datacenter). Harmadik nap vendég előadók beszéltek a hatékony vezetésről. A zárónapon az összefoglaló után ismét egy rövid show, egy élő blues koncert zárta az előadásokat.

A nappali események mellett persze az éjszakai szórakozásról is gondoskodtak a szervezők, ahol finom ételek és italok, valamint élő zene biztosította jó hangulatot. Első napon kellemes bárokban gyűltek össze a partnerek szintén régiókra bontva, második nap a feltörekvő piacok partnereinek a “The Republic” nevű szórakozóhelyen kosztümös vámpír bulit tartottak, utolsó este pedig minden meghívott partner és párja a “House of Blues”-ban ünnepelhette a rendezvény sikerét.

Az “Újvilágban”

DSCF0421Szombaton megérkeztünk több, mint 22 órás utazás után New Orleansba… Chicago-ig minden rendben ment – attól eltekintve, hogy a laktózmentes tejünket kidobatták velünk (1 dl folyadéknál többet nem engednek fel a repülőre, mert bombát lehet készíteni belőle… ) és minden átszállásnál alaposan átvizsgáltak minket és a kézipoggyászunkat (cipőt is le kellett venni), mondtam Lacinak, hogy kezdem úgy érezni magam, mintha terrorista lennék…New Orleans-i felszállásnál nem kapta meg a gép az engedélyt a mostoha időjárás miatt, így szerintem kb háromnegyed órát kőröztünk a kifutópályán – szerencsére Anna és Laci végigaludta ezt az időt. Én is bele-belealudtam a történetbe és amikor negyedszerre felébredve sem szálltunk fel elméláztam, hogy valóban jó ötlet volt-e ide jönni. Az útikönyvben gyorsan lecsekkoltam, hogy a hurrikán időszak júniusra esik, ekkor megnyugodtam és végre felszálltunk -végül is nyaralunk vagy tavaszt várunk, fő az optimizmus?

French_QuarterA Chicago-i mínusz 3 fok után New Orleansban plusz 17 fok fogadott és rettenetesen párás volt a levegő, a reptér teljesen kihalt volt (lágy jazz szólt a hangszórókból, adnak a külsőségekre), a kijáratnál egy fekete fickó taxit hívott nekünk, és beszálltunk egy szintén fekete férfi által vezetett múlt századi járgányba – ekkor már sejtettük, hogy itt minden más lesz, mint otthon:) Másnap irány a francia negyed, az utca tele utcazenészekkel, zsonglőrökkel, Tarot kártyából jósoló cigányasszonyokkal, pénzért verset író,  jobb napokat látott költőkkel…és ráadásul Mardi Gras van (valami tavaszünnep féle helyi hagyomány karneváli hangulattal) az egész egy nagy felfordulás, hatalmas buli és mindenhol szól a Jazz. Sörrel és Long Island Ice-tea-vel a kezünkben hallgatjuk a zenét, nézelődünk, ennyi érdekes embert még sehol nem láttam, a kutyákat beöltöztetik mindenféle vicces ruhába a Mardi Grass tiszteletére – itt mindenkinek hiányzik egy kereke. Imádom az egészet !!!

Anna_Mardi_grass_maskbanNew Orleans egy más dimenziója az életnek (állítólag a többi amerikai államtól is merőben eltér Louisiana állam, ahol vagyunk) az emberek az utcán ülnek a járdán és iszogatnak – Lacit kicsit feszélyezik a kéregetők 🙁 Anna táncikál az utcazenére.