Hogy mi történt velem az utolsó ünnepélyes óta? Semmi különös, és ezzel be is fejezhetném, de ha ezt százszor leírom, sem tesz ki egy oldalt, pedig a főszerkesztő megmondta, és a főszerkesztők nagy urak!
Így hát, engedve a nyomásnak (mint közületek sokan), kifejtem a „semmi különös „-t egy oldalban. Vagy több oldalban.

Ha jól emlékszem, Nagyapa temetése 2006. szeptember elején volt. Miki Papa feltételeit nyilván nem teljesítettük, mert azóta sem szerkeszti a Családi Szót. Szinte mindent tudtok rólam, mert a „Szilánkok”-ban minden fontosat megírtam, így ha ismétlésbe keveredek, elnézést kérek. Kati és Laci esküvőjén még ott volt Nagyapa, ezért erről nem írok. 2007-2008-2010-2012-ben megszülettek az unokák. Zsuzsi 2011. májusától itthon van, miután eladták a feje fölül a céget, nyugdíjba jött. Én egyre jobban rühelltem, hogy reggel csak nekem kell felkelnem, meg az egyensúlyzavarom is kezdett elhatalmasodni, ezért 2011. december 30-tól (ez volt az utolsó napja a korengedményes nyugdíjazás lehetőségének) én is nyugdíjba jöttem. Előtte a munkahelyemen mindenkivel jól összevesztem, hogy véletlenül se akarjak bemenni. Nem is mentem! Ki akartak tüntetni, mondtam nekik, azt tüntetnek ki, akit akarnak, én meg azt veszem át, amit akarok. Megértették. Néhány mozdonyvezető haverommal (Szolnok, Sopron. Budapest) viszont tartom a kapcsolatot.

A Lelkes-fiúk nagy bánatára a könyvelést 2016-ig folytattam. 2011. december 23-án meghalt az anyám, azóta árva gyerekként nevelkedem. 2014-ben Kati lányom ledoktorált. Ezt azért említem, mert a doktori avatón nagyon elérzékenyültem.

Itthon Zsuzsival fő tevékenységként az unokákat kényeztetjük. Ő az ellátásukért felelős személy, én meg játékraktáros, karbantartó és konstruktőr vagyok. Ha nincs szerencsénk, megérjük a dédunokáink születését, de ők már csak annyit tapasztalnak belőlünk, hogy ő az, akit ünnepi alkalmakkor az asztalnak támasztottak, de egyébként csak egész nap ül, és nem csinál semmit. Ha szerencsénk van, az unokáink gyerekei és unokái annyit tudnak majd rólunk, amennyit az unokák mesélnek. Mi Zsuzsival azon dolgozunk, hogy minél több mesélni valójuk legyen.

Évente 1-2 alkalommal közös bográcsozás keretében találkozom a bátyámmal és a húgommal. Szerveztem két osztálytalálkozót is (egy általános iskolait és egy középiskolait), akarták, hogy a következőt is én szervezzem, de mondtam nekik, hogy rám legközelebb 88 év múlva kerül sor, majd akkor szóljanak.

Egy-két régi barátunkkal (Szánthó Zsuzsi, Kertészék) tartjuk a kapcsolatot. Zsuzsival is pont ugyanezek történtek. Ha még nem mondtam volna: az örök élet nem érdekel, ne is zaklassatok vele. Ha viszont az örök ifjúságról hallotok valamit, feltétlenül hívjatok.